A magyar gazdaság ciklikus helyzete regionális összehasonlításban igen kedvező, ám a többi jelölthöz hasonlóan Budapestnek is nagy figyelmet kell fordítania a fiskális fegyelem erősítésére - vélekednek a valutaalap szakértői. A napokban kiadott World Economic Outlook (VG, 2003. április 10., 2. oldal) szerint 2003-ban és 2004-ben is a tavalyinál erőteljesebb GDP-növekedés és lassuló infláció várható hazánkban, a folyó fizetési mérleg egyenlege azonban várhatóan tovább romlik.
A legfőbb kihívás 2003-ban a tavaly rendkívül magas, a hazai össztermék 9,5 százalékát elért büdzséhiány leszorítása lesz - fogalmaz az IMF. Ennek érdekében kordában kell tartani a közszféra bérkiáramlását, ami a gazdaság egészébe továbbgyűrűzve a magyar versenyképességre is károsan hatott az elmúlt időszakban. A Budapest által megfogalmazott fiskális előirányzatok mindenesetre megnyugtatóak, így a nemzetközi pénzügyi szervezet azzal számol, hogy az idén már 5 százalék alá eshet a központi deficit. Ez a régión belül már a középmezőnybe tartozna, szemben a tavalyi helyzettel, amikor Magyarország messze kimagaslott e téren a többi tagjelölt ország közül.
A fiskális fegyelem és a bérkiáramlás kordában tartása a magyar monetáris politikára is jótékony hatást gyakorolna, hiszen korábban nehéz volt összeegyeztetni az inflációs és az árfolyamcélokat. Ezt a feszültséget az elmúlt időszakban végrehajtott sorozatos kamatcsökkentések is jelezték. A fiskális erőfeszítéseket a valutaalap szerint szerkezeti reformokkal kell kiegészíteni, hogy javuljon a fogyasztásra, illetve a beruházásra fordított kiadások aránya.
A fiskális fegyelem a térség valamennyi országában a gazdaságpolitika fő mozgatórugója, amit részben országspecifikus tényezők - magas folyómérleg-hiány, túlságosan erős valutaárfolyam, demográfiai nyomás, gyenge piaci bizalom - mellett az EU-hoz, illetve az eurózónához való majdani csatlakozás előkészületei indokolnak. Az unióba való belépés főként a környezetvédelmi követelmények teljesítéséhez szükséges beruházások, illetve a fejlesztési támogatások társfinanszírozási igénye révén gyakorol nyomást a jelöltek államháztartására, az ennél néhány évvel később esedékes valutaunió pedig konkrét fiskális követelményeket fogalmaz meg az érintett kormányokkal szemben. A közös feladat mellett közös az a viszonylag kedvező makrogazdasági környezet is, amelyben a régió országainak a fiskális "házi feladatot" meg kell oldaniuk - mutat rá az elemzés. Tavaly az erős belső fogyasztás révén lehetett ellensúlyozni a fő exportpiacok gyengülését; az idei várakozások a hazai kereslet töretlen lendülete mellett az export lassú erősödésén alapulnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.