A Belügyminisztérium (BM) a jövő héten a kormány elé terjeszti az idei címzett támogatásokról szóló javaslatot, és májusban az Országgyűlés elé kerül a törvénytervezet - tájékoztatta a Világgazdaságot Pál Tibor, a tárca politikai államtitkára. A központi költségvetés várhatóan 55 új önkormányzati beruházáshoz nyújt - három év alatt - összesen 54,2 milliárd forint címzett támogatást. Ehhez az érintett helyhatóságok 15,7 milliárd forintot tesznek hozzá, így csaknem 70 milliárdnyi fejlesztést valósíthatnak meg.
A korábbi évekhez hasonlóan az állami támogatás iránt rendkívül nagy volt az igény: az önkormányzatok 461 beruházáshoz kértek 473 milliárd forintot. Az összeg jelentősen meghaladta a lehetőségeket. A törvény szerint címzett támogatást nagy, 200 millió forintot meghaladó fejlesztésekhez kérhetnek a helyhatóságok. A tavaly beérkezett pályázatokat a szakminisztériumok rangsorolták, majd a BM összegzése után a kormány előzetesen állást foglalt. A jelentkezők ezután részletesen kidolgozták a tervezett beruházásnak azt a változatát, amelyet a tárcaközi szakbizottságok a legjobbnak ítéltek. Így készült el a törvényjavaslat.
A legnagyobb igény a különösen költséges egészségügyi és a vízgazdálkodási projektek támogatása iránt van. Pál Tibor kifejtette: az igények jogosságát nem vitatják, de az elmaradás olyan nagy, hogy ezt a BM költségvetéséből nem lehet megoldani. A tárca ezért különös hangsúlyt helyez arra, hogy felkészítse az önkormányzatokat az uniós pályázati lehetőségek igénybevételére.
Az előző ciklusban rendre nagy vihart kavart a címzett támogatások ügye. Az akkori ellenzék szerint az Orbán-kormány politikai alapon döntött a pénz elosztásáról. Az államtitkár kifejtette: a lehetőségekhez képest szerették volna elkerülni a politikai vitát. Ezért még az októberi önkormányzati választás előtt nyilvánosságra hozták a támogatásra javasolt beruházások listáját. Az akkori helyzet szerint a támogatott fejlesztések 46 százalékát olyan települések tervezték, ahol ellenzéki párthoz tartozott a polgármester. Az októberi választások viszont jelentősen átrajzolták a politikai palettát, így a jelenlegi állapot szerint a beruházások 80 százalékát kormánypárti vezetésű önkormányzat indíthatja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.