A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tevékeny szerepet kíván vállalni abban, hogy az összes foglalkoztatott 67,4 százalékát (az EU-ban 66,3 százalékát) alkalmazó kis- és középvállalkozói szektor a csatlakozásig a meglevő hátrányait csökkenthesse, s 2004 májusa után minél sikeresebben hozzájuthasson a számára kínált forrásokhoz és üzleti lehetőségekhez.
A fővárosi kisvállalkozások számos gondja közül a likviditási hiány az egyik legégetőbb, ezért a BKIK ennek megoldását tartja a legfontosabbnak. Állásfoglalásuk szerint a szektor egészében segíteni kell a tőkeellátottság növelését, az elindult folyamatok (állami kockázati alapok nyitása) további bővítésére lenne szükség - szögezi le a BKIK kézművestagozatában készült elemzés. Úgy vélik, a Széchenyi-kártya betölti szerepét: segíti a fővárosi vállalkozókat abban, hogy enyhítsenek likviditási nehézségeiken. Ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet: a jelenleginél sokkal több kisvállalkozás számára kellene hozzáférhetővé tenni a kártyát. Azt is szükségesnek tartják, hogy a kereskedelmi bankoknál legyenek a kkv-kra szabott szolgáltatások, hogy ily módon is forráshoz juthassanak.
A BKIK tapasztalatai szerint túlságosan bonyolultak az államigazgatási ügykezelések, a hoszszas eljárások indokolatlanul vonják ki a vállalkozókat a termelésből, a szolgáltatásnyújtásból. Egyszerűbb ügyintézést sürgetnek például a telephely-engedélyeztetésben, s az adózási, költségelszámolási szabályok újragondolását is szükségesnek tartják.
Az országban tavaly év végén működő 860 022 vállalkozásnak csaknem egyharmada (31 százalék) a fővárosban tevékenykedett. Ebből 153 016 társas, 90 911 pedig egyéni vállalkozás volt. Az összes budapesti vállalkozásnak mindössze 0,2 százaléka nagyvállalkozás (összesen 306 vállalat), 0,7 százalékuk közepes (1303 cég), az összes többiben 49 főnél kevesebb alkalmazott található. Sőt, a vállalkozások 61,8 százalékában, összesen 150 644 fővárosi cégnél nincs is alkalmazott (legalábbis a KSH nem tud róla). (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.