BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egynapos volt a felfüggesztés

Csupán egy napig volt felfüggesztve a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium munkahelyteremtő támogatási pályázatának befogadása. A lapunkban tegnap megjelent híradást követően a tárca visszavonta a felfüggesztést, s jelezte: megvizsgálják, miként lehet újabb forrásokat bevonni a rendszerbe.

Miközben a megyei munkaügyi központok lapunknak egybehangzóan megerősítették, hogy szerdától forráshiány miatt átmenetileg nem fogadnak be pályázatokat munkahelyteremtő támogatásra, az FMM tegnap közleményben azt tudatta lapunkkal: nem függesztette fel a pályázatot. Pedig a szaktárca honlapján szerdán még olvasható volt a közlemény, mely szerint forráshiány miatt szeptember 15-ig ideiglenesen felfüggesztik a pályázatok befogadását. A tárca közleménye arról írt: "Korábban felmerült, hogy a minisztérium felfüggeszti a pályázati rendszert, és az ezzel kapcsolatos anyag egy időre fel is került a minisztérium honlapjára."

"Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter azonban úgy döntött, hogy nem függesztik fel a munkahelyteremtő támogatásokat. Amennyiben az idei keret kimerülne, akkor a minisztérium átcsoportosítással mindenképpen folytatni kívánja a támogatásokat. A tárca vezetői a következő napokban átgondolják, miként lehet újabb forrásokat bevonni a rendszerbe."

A tárca közleménye sikeresnek minősíti ezt a pályázati támogatási rendszert. A költségvetés tervezésekor 3 milliárd forintot szántak az idei támogatásra, ám a keret jelentős részét már lekötötték az első három hónapban, s az áprilisi tenderekre 665 millió forint maradt. A negyedik hónapban beérkezett pályázatok értékelését jövő keddig elvégzik. A tárca azt is jelezte: a leghátrányosabb helyzetű hét megyéből hatban (Borsod, Szabolcs, Nógrád, Somogy, Bács-Kiskun és Szolnok) további 710 millió forint áll rendelkezése ilyen pályázatokra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.