BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elnök az eurózóna élén?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az eurózóna pénzügyminiszterei nem kívánják intézményesíteni informális jellegű találkozóikat, de az "eurócsoport" működését hivatalosan is bele kívánják foglalni a konventben készülő európai alkotmányba - közölte a csoport e heti ülése után a soros elnök, Nikosz Krisztodulakisz görög pénzügyminiszter. Az Európai Bizottság korábban azt javasolta, hogy terjesszék ki a csoport döntéshozatali jogosítványait, például lehetőség legyen arra, hogy az euróövezetbeli országok gazdasági programjaival, büdzséterveivel kapcsolatban a saját valutát használó országok kizárásával hozhassanak döntéseket.

Bár Német- és Franciaország is hasonló kívánságokat fogalmazott meg, a tizenkettek végül abban maradtak, hogy nem vetik fel a jogosítványok bővítésének és az eurócsoport formalizálásának kérdését. Ez főként Nagy-Britannia szempontjából jó hír - állapítja meg a Reuters. A kérdés azért került napirendre, mert az unió bővítése után az új tagok néhány évig kívül maradnak a valutaunión, így előállhat az a helyzet, hogy a 25 tagú EU miniszteri tanácsa határoz a mindössze 12 tagú eurózónát illető ügyekről.

A tizenkettek fontolgatják a soros elnökség időtartamának két és fél évre való meghoszszabbítását. Jelenleg az EU-val összhangban fél évig (ha eurózónán kívüli ország tölti be az uniós elnökséget, akkor egy évig) tart egy-egy állam mandátuma, ám több tagország is úgy véli, hogy a gazdaságpolitika jobb összehangolása végett hosszabb időre kellene elnököt állítani a csoport élére, és ezt az elnököt választással kellene kijelölni a szakminiszterek közül.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.