Ígéretek a magyar agráriumnak
Brüsszel
A végjátékba fordult az EU közös agrárpolitikai reformját célzó általános alkudozás Brüszszelben. Az elmúlt napokban a soros EU-elnökség, valamint az Európai Bizottság valamennyi mai és leendő tagállam agrárminiszterével külön-külön asztalhoz ült, hogy áttekintsék az érintettek végső álláspontját a reformviták sarokkérdéseit illetően. Ez utóbbiak mindenekelőtt a közvetlen agrártámogatás majdani fokozatos csökkentését, az ily módon keletkező megtakarítások vidékfejlesztésre történő átcsoportosítását - ennek mértékét, mikéntjét -, valamint a támogatásnak a termelői tevékenységtől való leválasztását foglalják magukban.
Magyar részről az egyeztetés során különösen fontosnak tartották annak hangsúlyozását, hogy a reformokból kinövő eredmény nem járhat kedvezőtlenebb következményekkel, mint amit a koppenhágai tárgyalászárás tartalmaz, s hogy a közvetlen támogatások esetleges csökkentése a tagság első éveiben - a 100 százalékos részesedésig elvezető átmeneti időszakban - nem érintheti a csatlakozókat. A magyar "gyónás" után Németh Imre földművelésügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy az említett elvárást határozott egyetértés fogadta mind Franz Fischler agrárbiztos, mind pedig a soros EU-elnökség részéről. Németh elégedetten nyugtázta azt is, hogy uniós oldalon megerősítették: a jelenlegi szándékok szerint a moduláció - a közvetlen kifizetések csökkentése és más célokra való átcsoportosítása - sem lesz érvényes az új tagokra az átmenet idején.
Diplomáciai források ugyanakkor emlékeztetnek, hogy mivel nem lehet még a reformok véglegesítéséről beszélni, az említett ígéretek sem feltétlen tekinthetőek kőbe vésett elkötelezettségnek. "Ez a határozott bizottsági álláspont, de ha a tagállamok egyhangúlag másként döntenek, akkor persze másként lesz" - jegyezte meg a fentiek kapcsán egy brüszszeli illetékes, hozzátéve, hogy ez utóbbi valószínűsége azonban csekély.
Németh fontos jelzésnek minősítette azt is, hogy azokon a területeken, ahol esetlegesen megszűnik a teljesítményarányos támogatás, az ennek mértékét meghatározó leendő bázisról szeptemberben olyan ajánlást tesznek majd bizottsági részről az asztalra, amelynek kialakításába kétoldalú konzultációk keretében bevonják az érintett országokat is.


