BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még keresik a tárcák az államtitkárokat

A kormányátalakítást követően három tárcánál is felmerült, hogy a minisztérium felső vezetésében további személycserékre kerülhet sor, egyelőre azonban sem a sport-, sem a gazdasági tárcánál, sem pedig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában nem született döntés az ügyben. A kérdés immár elsősorban az érintett, részben új miniszterekre tartozik, ám az ügy várhatóan érintőlegesen szóba kerül a szombatra tervezett, de végül hétfőre áttett soron kívüli kormányülésen is.

Nincs határideje a kormányátalakítást követően - részben azzal összefüggésben szükségessé váló - államtitkárváltásoknak - hangsúlyozták lapunknak koalíciós körökben. Informális szinten mindkét kormánypártban tényként kezelik, hogy változás lesz a GKM-ben és nagy valószínűséggel az NKÖM-ben is. Ezzel együtt hivatalosan eddig csak a sportminisztérium "ügyét" erősítették meg: Szilvásy Györgynek azért kell távoznia, mert sokéves üzleti és baráti kapcsolat fűzi a frissen kinevezett miniszterhez, Gyurcsány Ferenchez. A leköszönő közigazgatási államtitkár helyét (elképzelhető, hogy az NKÖM-be kerül), miként utódját is keresik még.

Ahogy egyébként Szalay Gáborét is: a GKM államtitkárának menesztését a miniszterelnök szükségesnek tartja, és úgy tudni, az SZDSZ sem kíván ellenállni az ügyben. Egyelőre azonban még keresik a szóba jöhető jelöltet. Információink szerint Medgyessy Péter kormányfő hamarosan konzultálni kíván Kuncze Gábor pártelnökkel és Csillag István miniszterrel a tárca megerősítéséről. Azt a szocialista körökben felmerült lehetőséget, miszerint MSZP-s politikus kerülhetne tisztán SZDSZ-esnek indult minisztériumba, kizárják a kisebbik koalíciós pártban (az összképen már az is "ront", hogy a MeH átalakításával idekerült a turisztikai politikai államtitkárság, melynek élén Pál Béla szocialista politikus áll).

A túlélő Kocsi László, az NKÖM politikai államtitkára lehet: a politikus komoly támogatottsággal rendelkezik az MSZP-ben, ahogy egyébként az új miniszter, a pártalelnök Hiller István is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.