BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megelőznék a buszbaleseteket

A német turistabuszok közelmúltbeli siófoki, illetve franciaországi, súlyos, összesen 61 halálos áldozattal járó balesetei szabályozási reformokra sarkallják a berlini szövetségi hatóságokat. Ennek részeként biztonságjavító intézkedéseket vitatnak meg holnap egy Berlinben tartandó tanácskozáson. Manfred Stolpe közlekedési miniszter az egyeztetésre meghívta a személyszállítással, az utazásszervezéssel és a járműgyártással foglalkozó cégek képviselőit, azzal a céllal, hogy fontos intézkedések elfogadásával nyugtassák meg az utazni vágyókat, és elejét vegyék az adott turisztikai szolgáltatások iránti kereslet jelentősebb visszaesésének.

A biztonsági követelmények szigorításának tervét máris üdvözölte a buszüzemeket, illetve a bevásárló és "bóvlitukmáló" túrákat szervező német vállalatok szövetsége. Az érintett vállalatok képviselői máris kijelentették, hogy a súlyos balesetek ellenére a buszközlekedés még mindig a legbiztonságosabb utazási formának tekinthető. A közlekedésből származó személyi sérüléseknek csak 1,5 százaléka történik busszal való távolsági utazás kapcsán. A német statisztikai hivatal szerint 62-szer kisebb a halálos baleset valószínűsége autóbuszon, mint személygépkocsis közlekedés esetén, de a veszély még a vonaton való utazáshoz képest is hatszor kisebb.

További bizalomjavító intézkedéseket az adott szektorban tevékenykedő cégek mindazonáltal hasznosnak tartanának. A megoldás gyanánt itt-ott javasolt különleges engedélyezési eljárást a buszvállalatok képviselői célszerűtlennek minősítették, mert azzal a siófokihoz és a lyonihoz hasonló baleseteket nem lehetett volna megelőzni, lévén mindkét esetben személyes mulasztás a súlyos tragédia oka.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.