BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehezen születő EU-alkotmány

Újabb egyeztetésekre lesz szükség a ma közzéteendő uniós alkotmánytervezetről, miután a konvent 13 tagú elnökségének az elmúlt héten nem sikerült megállapodnia a legfontosabb intézményi kérdésekről. Ezúttal Spanyolország játszotta a kerékkötő szerepét: Madrid képviselője nem volt hajlandó elfogadni azt a javaslatot, amely a szavazási rendszer átalakítását, a népességi viszonyok fokozott figyelembevételét és ezzel az eddig élvezett viszonylagos spanyol előny elvesztését célozta. Ezzel az egész intézményi fejezet zsákutcába jutott, jóllehet e téren olyan súlyú kérdéseket kellene rendezni, mint az Európai Bizottság jövőbeni nagysága vagy az állandó uniós elnöki poszt létrehozása.

Bár a véglegesnek szánt elnökségi vita kudarca a spanyolok lelkén "szárad", szó sincs arról, hogy a többi tagállam minden intézményi kérdésben egyetértene. Denis MacShane brit külügyminiszter például nemrég azzal öntött olajat a tűzre, hogy egy német lapnak nyilatkozva kijelentette: nincs szükség EU-külügyminiszteri tisztség létrehozására. Ezt a felvetést mindeddig széles körű támogatás övezte - emlékeztet az EUobserver.

Londonnak egyébként máris

sikerült fontos engedményekre bírnia a szöveget kidolgozó konventelnököt, Valéry Giscard D'Estaing-t. A britek szemében vörös posztónak számító föderális szó helyett a közösségi fog szerepelni, és ami talán ennél is fontosabb: nem történik utalás az adók uniós szinten szükséges harmonizációjára. A Financial Times szerint az eurózóna országai azzal vigasztalódhatnak, hogy csökken a közös valutát nem alkalmazó országok beleszólása a tizenkettek gazdaságpolitikájába.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.