BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Patthelyzet Varsóban

A lengyel kormánynak el kell halasztania az adóreform vitáját, mert a kérdésről súlyos megosztottság tapasztalható a kabineten belül. A dilemma abban áll, hogy komoly hiánnyal terhelt költségvetés idején kellene az államháztartást az uniós normákhoz igazítani, ugyanakkor viszont - a pangó gazdaság serkentésére - csökkenteni kellene az adókat.

A gazdasági és a pénzügyi tárca közötti konfliktust néhány héttel az EU-népszavazás előtt túlságosan kockázatos lenne a nyilvánosság elé engedni. A kisebbségi kormányon belül Grzegorz Kolodko pénzügyminiszter - az euró 2007-ben való bevezethetősége végett - a fiskális konszolidációra törekszik, ez azonban Jerzy Hausner gazdasági miniszter szerint nem tartalmaz gazdaságösztönző elemeket. Ez utóbbi célokra Hausner el tudta fogadtatni a vállalati nyereségadó csökkentését, a pénzügyminisztérium viszont nehezen tudja pótolni az ezáltal kieső 4 milliárd zlotyt. A növekedés ösztönzéséhez most a gazdasági miniszter újabb adócsökkentéseket követel, ami pattanásig feszültté tette a viszonyt közte és Kolodko között. A Reuters értesülése szerint a két politikus között - legkésőbb a június 7-8-i EU-népszavazás után - kenyértörésre kerül sor. Hausner törekvéseit a kormányban többen is támogatják; elemzők ugyanakkor roppant kockázatosnak tartják azt a törekvést, hogy először csökkentsék az adókat, azt remélve, hogy a növekedés gyorsulása majd fokozza a költségvetési bevételeket. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.