A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) február 17-én három program keretében 22 pályázatot hirdetett meg, összesen közel 15,6 miliárd forintos támogatási kerettel. Beadásuk március 1-jei startjától április végéig 3230 pályázó 5,75 milliárdot meghaladó dotációt igényelt - tudta meg lapunk. Ez a keret 36,9 százalékát teszi ki.
Jóval az átlag fölötti a nemzeti energiatakarékossági program jegyében két hónap alatt, 2292 pályázó által igényelt 1,7 milliárdnyi igény. A programon belül a leghamarabb a távhőellátás szolgálati oldali korszerűsítésére meghirdetett pályázat kerete merülhet ki: itt 19-en 532 millió forintért pályáztak, ami 96,7 százalékot jelent. Az arány még két tendernél haladta meg a 70 százalékot.
A vállalkozások számára meghirdetett, a megújuló energiaforrások felhasználásának bővítésére kiírt tender 180 milliós keretének 74,2 százalékát igényelte az eddig folyamodott hét pályázó. A tőkeszegény kis- és középvállalkozások k+f jellegű energiatakarékossági fejlesztéseinek támogatására, valamint a termelői szféra energiafelhasználásának mérséklésére, az energiaköltség csökkentésére rendelkezésre álló 90 millió forintra a start óta kilencen pályáztak, igényük a teljes összeg 70,4 százaléka.
A Smart Hungary négy idei tenderének 4,8 milliárdot meghaladó keretére március-áprilisban 103 pályázótól közel 2,5 milliárdos igény futott be, ami 51,4 százalékot jelent. A legnagyobb roham a 3,393 milliárd forinttal a legnagyobb keretű, évek óta népszerű, versenyképes beruházások segítésére kiírt tenderen volt. A szaktárca adatai szerint a beérkezett 28 pályázat 2,2 milliárdos támogatási igénye a meghirdetéskori keret csaknem kétharmada. Szakmai körökben attól tartanak, hogy a meghirdetett határidő előtt leállhat a versenyképes beruházások támogatási pályázatának befogadása. A logisztikai központok és ipari parkok szolgáltatásai 500 millió forintos keretének 31,4 százalékát teszi ki a négy eddigi pályázó igénye. A regionális vállalati központok kialakítására szóló kiírás 600 milliós össztámogatási keretére egy pályázótól érkezett igény.
A várakozások ellenére elmaradt a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) rohama a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében meghirdetett kilenc tenderre, amelyek együttes kerete meghaladja a nyolcmilliárd forintot. Az adatok szerint a pályázók összigénye kategóriánként az öt-tíz százalékot sem érte el. A kkv-k közötti hálózatépítés támogatására például csupán két pályázat érkezett.
Az eddigi legnépszerűbb kkv-pályázatnak a korszerű vállalatirányítás támogatása bizonyult. Az erre benyújtott 63 pályázat közel 253 millió forintos igénye a 400 milliós keret 63,2 százaléka. Fej fej mellett halad az oktatási-információterjesztési és a minőségirányítási rendszerek bevezetésének és tanúsításának támogatási tendere. Az előbbinél 16 pályázat érkezett be. Ezek dotációs igénye a 250 milliós keret 49,5 százalékát teszi ki. A minőségirányítás támogatására 544 pályázatot nyújtottak be, 384 milliós igénnyel. Ez a 800 milliós keret 48 százaléka. Ahogyan várható volt, a szám szerinti listát 2138 beérkezett pályázat nyomán utcahosszal vezeti a lakosság - lakástulajdonosok, lakásszövetkezetek, társasházak tulajdonosainak közösségei, egyházak - számára kiírt energiatakarékossági tender. Az eddigi pályázók összesen 651 millió forintra számítanak.
A kevésbé népszerűek között akad egy olyan is, amelyre április végéig egyetlen jelentkezés sem érkezett. A vállalkozók számára meghirdetett, lakossági energiatakarékosságot ösztönző tender kerete 265 millió forint. Az eredménytelenség annak tudható be, hogy itt olyan, a lakások energetikai korszerűsítését végző vállalkozók pályázhatnak, akik beruházói szerződést kötöttek a lakástulajdonossal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.