Megállapodás sertésügyben
Eredményesen zárultak tegnap Budapesten a sertésválság megoldását célzó tárgyalások az agrártárca és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) megbízottai között. Ezt Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter jelentette be az egyeztető megbeszéléseket követően. A tárgyaláson nem csak a Magosz képviselői ültek a tárgyalóasztalnál a minisztérium vezetőivel, hanem a többi nagy agrár-érdekképviselet - a MOSZ, az Agrárkamara és a Parasztszövetség - szakértői is. A tárgyalások eredményeként a péntekre meghirdetett gazdatüntetések elmaradnak. A felek ugyanis megállapodtak abban, hogy az uniós felvásárlási átlagárat követő magyar árrendszer kialakítását lehetővé tevő árbizottság a jövő héten már meg is alakul. (MTI)
Új bevételi főigazgató a VPOP-nál
A pénzügyminiszter május 1-jei hatállyal Daróczi Ferenc pénzügyőr dandártábornokot nevezte ki a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) bevételi főigazgatójává. Ez az országos parancsnok után a második legjelentősebb beosztás a testületnél. Kovácsics Iván korábbi bevételi főigazgató, érdemei elismerése mellett, nyugállományba vonult. Vályi-Nagy Vilmos alezredes, az informatikai főosztály megbízott vezetője lett. A főosztály korábbi vezetője, Farkas Ágota hamarosan szintén nyugállományba vonul. (MTI)
Elbírálás alatt a fővárosi szemétégető ügye
Még nem működik a fővárosi szemétégető, a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség jelenleg foglalkozik az egyéves további üzemeltetésre vonatkozó kérelem elbírálásával. A szaktárca közleménye szerint bár a létesítmény környezetvédelmi működési engedélye március 31-én lejárt, és a Fővárosi Bíróság április 29-i jogerős ítéletében kimondta a környezetszennyezés és birtokháborítás tényét, a főfelügyelőségnek lehetősége van a működési engedély egy évvel történő meghosszabbítására. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.