A lassulás gátolja az olasz adócsökkentést
Silvio Berlusconi olasz kormányfő szerint feltétlenül szükség lenne a jelenleg mintegy 34 százalékon álló társasági adó mérséklésére, ám az egy százalék alatti gazdasági növekedés nem sok teret hagy a manőverezésre. Berlusconi azonban a jövő évtől kezdve robusztus fellendülésre számít. A miniszterelnök megerősítette, hogy a júliusban kezdődő olasz uniós elnökség egyik legfontosabb célkitűzése lesz egy egységes nyugdíjszabályozás kidolgozása, amely megkönnyítheti a tagállamok számára az egyre sürgetőbb nyugdíjreformok végrehajtását. (Reuters)
Cseh euróátvételi tervek
Vladimír Spidla cseh miniszterelnök szerint országa 2009-ben vagy 2010-ben vezetheti be az eurót. A kormányfő hangsúlyozta azonban, hogy a monetáris unióhoz való csatlakozás időzítése nemcsak elhatározás kérdése, hanem a politikai és gazdasági háttértől is függ; a szükséges pénzügyi reformokról ma tárgyal a kabinet. (VG)
Snow kiáll az erős dollár mellett
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Feddel ellentétben John Snow pénzügyminiszter nem lát deflációs veszélyeket a gazdaságban. A miniszter szerint az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett az erős dollár mellett. Snow rámutatott, hogy a dollár erősítésének a szilárd gazdasági alapok megteremtése a legjobb módja, ennek kulcsa pedig szerinte George W. Bush elnök mintegy 550 millió dolláros adócsökkentési tervének elfogadása. (Reuters)
Gyenge szlovák ipari növekedés
A várt 12,5 helyett csak 9,7 százalékkal nőtt a szlovák ipari kibocsátás márciusban. Bár elemzők némi csalódottságuknak adtak hangot az adat kapcsán, arra is utaltak, hogy a legfontosabb szektor, a feldolgozóipar a februári 8 után 13 százalékkal bővült. Az impozáns növekedési ütem azt jelzi, hogy az erős korona nem okoz azonnali versenyképességi problémákat Szlovákia számára. A országban kulcsfontosságú autógyártást is magában foglaló közlekedési gépipar kibocsátása ugyanakkor a februári 19 után mindössze 3 százalékkal bővült. (Reuters)
Sínen a Turk Telekom értékesítése
A török kormány elfogadta a Turk Telekom vezetékes távközlési monopólium privatizációs tervét - jelentette be a társaság elnöke. A vállalatnak gyakorlatilag nincs adóssága, és a korábban 10 milliárd dollárra taksált cég értékének független felbecslése júliusra készül el. A Turk Telekom megvétele iránt már számos külföldi szolgáltató jelezte érdeklődését, amelyekkel heteken belül megkezdik a tárgyalásokat. (Reuters)
Portugál deficitgondok
Nagyon nehéznek nevezte a kormány idei költségvetési célkitűzésének teljesítését Norberto Rosa portugál költségvetési államtitkár. Lisszabon a tavalyi 2,6 százalékos GDP-arányos hiány után az idén 2,4 százalékos deficitet tervez. A növekvő munkanélküliség azonban - a ráta az unión belüli leggyorsabb éves emelkedést mutatva márciusban 7 százalékra ugrott - keresztülhúzhatja a számításokat. Rosa ugyanakkor kijelentette, hogy a jelek szerint az előző vagy a jelenlegi negyedben a gazdasági ciklus túljutott a mélyponton. (Reuters)
Visszaesett a brit feldolgozóipar
A vártnál nagyobb és október óta a legjelentősebb mértékben, 0,4 százalékkal esett márciusban a feldolgozóipari kibocsátás Nagy-Britanniában. A tavalyi év első három hónapjához képest a termelés egy, az október-decemberi időszakhoz képest pedig 0,1 százalékkal csökkent az első negyedévben. Mivel a brit statisztikai hivatal az ipari kibocsátás némi emelkedését feltételezve készítette el első negyedéves, 0,2 százalékos növekedéséről szóló előzetes GDP-becslését, elképzelhető, hogy kénytelen lesz lefelé módosítani az adatot. (Reuters)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.