Az egyoldalú amerikai szankcióoldás - amelyet George Bush azzal indokolt, hogy megszűnt az a rezsim, amely ellenében életre hívták őket - John Snow pénzügyminiszter szerint eleve azt a célt szolgálta, hogy Washington nyomást gyakoroljon a világszervezetre saját megszorító intézkedéseinek megszüntetése érdekében. Már ki is adták az első olyan engedélyeket, amelyek alapján haladéktalanul felújíthatók egyes iraki irányú tevékenységek, míg a nemzetbiztonsági célokat szolgáló áruszállítási korlátozások továbbra is érvényben maradnak. Szabaddá válik ezentúl havi 500 dollár értékben szeretetcsomagok, humanitárius segélyek küldése, amerikai kormányhivatalok által finanszírozott (például újjáépítési) tevékenység kifejtése - jelenti a BBC. Így lehet rövidesen felszerelést szállítani a dél-iraki Umm Kaszr kikötő rekonstrukciójához.
Az ENSZ-szankciók visszavonását kimondó BT-határozatra azért van szükség - mutat rá a Reuters -, mert enélkül nincs olyan iraki vagy amerikai hatóság, amely törvényes hatalommal rendelkeznék a kőolaj exportjára. Washington ennek szellemében "vitális" szerepet szán az ENSZ-nek a háború utáni Irakban; Powell legalábbis arról tájékoztatta Annant, hogy a határozattervezetben szerepel majd egy ENSZ-koordinátori feladatkör is. Powell egyúttal "barátainkként" szólt Oroszországról, Kínáról, valamint Francia- és Németországról, mondván "ami a múltban történt, az a múltra tartozik". Az új BT-határozat azonban akadályokba ütközhet, minthogy Moszkva és néhány más tanácstag nehezen fog lemondani arról az ellenőrző szerepről, amelyet a szankciós rezsim biztosít nekik az iraki olaj felett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.