Vihar a Balaton partján
A végső egyeztetések után várhatóan a nyáron elkészül a Balaton vízpart-rehabilitációs szabályozási terve. Ezt ősszel megkapják a tóparti önkormányzatok, amelyeknek ez alapján kell elkészíteniük, illetve módosítaniuk a településrendezési terveiket - mondta a Világgazdaságnak Szaló Péter, a Nemzeti Területfejlesztési Hivatal elnökhelyettese.
A vízpart-rehabilitációs tervek elkészítését a Balaton-törvény írja elő. A 2000-ben elfogadott jogszabály alapján készült el az a kormányrendelet is, amely a környezetvédelmi előírások miatt a Balaton-part sávjában az országos építésügyi és településrendezési követelményeknél szigorúbb feltételeket ír elő. A legélesebb vitát az az előírás váltotta ki, amely szerint a vízparti településeken a belterülethez csatlakozó parthossz 30 százalékán 5-30 méter szélességű közterületet kell kialakítani, s ezt parti sétányokkal átjárhatóvá tenni. A törvény ehhez határidőt nem ír elő. A magántulajdonosok érdekellentétei miatt várhatóan a parti közterület kialakítását lesz a legnehezebb végrehajtani. Az önkormányzatoknak lesz döntési joga ebben. A szabályozás nem befektetői, hanem közérdekeket szolgál, hangsúlyozta Szaló. Hozzátette: az érintett partszakaszok állami vagy önkormányzati tulajdonba kerülnek. (KÁ)


