Átalakuló nyugdíjrendszerek

Az uniós csatlakozásra váró országok az utóbbi évtizedben alaposan átszervezték nyugdíjrendszereiket - áll az ILO tanulmányában. A piacgazdasággal ismerkedő országokban a népesség elöregedése mellett a jövedelmek eltitkolása és a járulékok behajtása is komoly gondot okozott, így az államilag fenntartott felosztó-kirovó rendszerek a kilencvenes évek közepén mindenütt válságba kerültek.

Az érintett államok jellemzően három intézkedéscsomaggal reagáltak. Elsőként a hagyományos rendszer működését alakították át, majd bevezették az egyéni megtakarítási számlák rendszerét, s különféle önkéntes megtakarítási formákat hoztak létre. A beszedés hatékonyabbá tétele érdekében szinte minden országban egy szervezethez (gyakran az adóhivatalhoz) került a különféle társadalombiztosítási járulékok begyűjtése.

Lett- és Lengyelországban teljes egészében felszámolták a felosztó-kirovó rendszert, így a nyugdíj nagysága kizárólag az egyéni befizetésektől és a várható élettartamtól függ. Másutt megtartották ugyanezt a rendszert, ám jelentősen átalakítva: Szlovéniában a nyugdíj meghatározásánál a fizetés korábbinál kisebb hányadát veszik figyelembe, itthon a kisjövedelműeknek kedvező újraelosztás mértékét csökkentették. Cipruson és Csehországban nőtt a redisztribúció, Szlovéniában csökkentették a kifizethető minimális és maximális nyugdíjak közti különbséget.

A legtöbb országban nőtt a nyugdíj megállapításakor figyelembe vett évek száma (ez különösen inflációs környezetben jár a kifizetések reálértékének csökkenésével - a szerk.), s a legtöbb helyen megszüntették az egyes szakmákhoz kapcsolódó kedvezményes nyugdíjazási lehetőségeket is. Csehországban és Litvániában teljes egészében felszámolták az ilyen privilégiumokat, Szlovéniában önálló finanszírozási rendszert hoztak erre létre, míg Észt- és Lengyelországban, illetve Szlovákiában még ma is folyik a vita róla.

A tanulmány szerint a legfontosabb különbség a hasonló problémákkal szembesülő latin-amerikai országok reformjaihoz képest az, hogy a térség egyetlen országában sem lett kizárólagos a tőkefedezeti rendszer. Az országok többsége úgy tartotta meg a régi elvek szerint működő rendszerét, hogy közben az önkéntes pénztári rendszer elterjedését szorgalmazta. Ennek köszönhetően ma minden második csehnek és minden negyedik szlovénnek van önkéntes biztosítása is. Ezzel szemben Magyar-, Észt-, Lett- és Lengyelországban, illetve Bulgáriában a felosztó-kirovó rendszert magánpénztárakkal kombinálták, amelyekbe a korábbi állami befizetések egy része került, ami súlyosbította a társadalombiztosítás helyzetét.

Az átalakításban élenjáró Lengyel- és Magyarország példái alapján az ILO szerint a legfontosabb tanulság: a magánpénztári rendszerek igen magas adminisztratív költséggel működnek, amelyek - amellett, hogy egyes időszakokban negatív hozamot eredményeztek - speciális elszámolási szabályokat is igényelnek. Ez utóbbiakat még a térség egyetlen országában sem sikerült kellően tökéletesre csiszolni.

A jelentés kiemeli: a nyugdíjkorhatárok egységesítéssel egybeeső emelése és a nemenként eltérő várható élettartamokkal számoló új nyugdíj-meghatározási rendszerek bevezetése különösen a visszavonuló nők anyagi helyzetét rontotta. Gondok lehetnek a rokkantsági biztosítások reformjának lassúsága miatt is: az utóbbi években szigorodó eljárások ellenére is mérséklődött a csökkent munkaképességűek aktivitása, miközben az érintettek számaránya - részben a kitolt nyugdíjkorhatár hatására - emelkedett. Ezek a trendek az érintettek számának növekedésével néhány év múlva komoly társadalmi gondokat okozhatnak.