BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapest drágább Washingtonnál

Tavaly óta jócskán megdrágult az élet Budapesten - legalábbis a tengerentúli nagyvárosokkal összehasonlítva. A Mercer elemzéséből ugyanakkor az is kiderül, hogy az európai városok legtöbbjében szintén jelentősen emelkedtek a megélhetési költségek.

A magyar főváros a világ 37. legdrágább metropolisának számít, míg tavaly még csupán a 75. helyen állt: a megélhetési költségek immár a New York-i szint mintegy négyötödét teszik ki, szemben a 2002-ben mért kétharmados mutatóval. Budapestnél csupán Riga számít drágábbnak az EU-csatlakozás előtt álló országok nagyvárosai közül. A külföldi vállalatok azonban általában nem panaszkodnak a budapesti költségekre.

A magyar főváros főként a forintnak a dollárral szembeni erősödése és csak kisebb részben a magyarországi árak emelkedése miatt került feljebb a rangsor-ban - hangsúlyozta lapunk kérdésére Yvonne Traber, a tanulmányt készítő Mercer Human Resources Consulting elemzője.

Az európai városok nagy része Budapesthez hasonlóan drágult, ami ugyancsak az árfolyamok alakulásával magyarázható. Ennek eredményeképpen az öreg kontinensen alig változott a városok egymás közötti sorrendje. Ez alól mindössze Varsó és Riga kivétel: itt tavaly is a New York-i szint mintegy 75, illetve 83 százalékának megfelelő összegből lehetett kijönni. Ugyancsak őrzik pozícióikat az - igen drága - kelet-európai központok (Moszkva és Kijev).

Az árfolyammozgások szerepét jól illusztrálja, hogy 2002-ben Washington még mintegy 10 százalékponttal drágább volt Budapestnél, ám ez évre nemhogy eltűnt ez a különbség, de a magyar főváros jó 3 ponttal meg is előzte az amerikait. Lejjebb szorult a listán a többi amerikai város, illetve a Közel-Kelet legtöbb központja is.

A tanácsadó cég összehasonlítása mintegy 200 termék és szolgáltatás árain alapul, amelyek a lakhatástól az élelmiszereken, fogyasztási cikkeken keresztül a közlekedést és a szórakozást is magukban foglalják. Az adatok elsősorban a multinacionális vállalatokat, illetve a kormányokat segítik abban, hogy meghatározzák a külföldön dolgozó alkalmazottaiknak fizetendő kompenzáció mértékét.

A Magyarországon működő német cégek a költségek növekedésére általában nem szoktak panaszkodni - tájékoztatta a Világgazdaságot a Német-Magyar Ipari, Kereskedelmi Kamara illetékese. Ami a német vállalatokat jobban izgatja, az a bérköltségek, az adóterhek emelkedése, de ez is elsősorban azért, mert a bérek növekedése nem jár együtt a termelékenység növekedésével. Problémát okoz nekik az is, hogy nem kiszámítható a gazdasági környezet, ellentmondások vannak a rendeletekben, nem átlátható a pályázati rendszer. Különbségek vannak a megyei önkormányzatok között egyebek mellett az adó- és vámügyek rendezésében, nem egységes az építési engedélyek elbírálásának rendszere sem.

A költségek emelkedését illetően azért sem lehet okuk panaszra a nálunk működő német társaságoknak, mert az irodabérlés jelenleg igen olcsó - jó pozícióban vannak azok a cégek, amelyek most akarnak Budapesten irodát nyitni -, s csökkenő tendenciát mutatnak a telefon- és az internetköltségek is. Akiknek pedig Budapest túl drága, kimennek a főváros környéki agglomerációba, vagy azokba a régiókba, amelyek jó üzleti lehetőségeket kínálnak, s az infrastruktúra fejlődésével párhuzamosan ezekből is egyre több található Magyarországon.

Az összesen 650 főt foglalkoztató Ericsson Magyarország Kft.-nél jelenleg 10-15 külföldi, zömében svéd munkavállaló dolgozik, elsősorban vezető beosztásban - közölte lapunk érdeklődésére Liptay Gabriella, a társaság kommunikációs igazgatója. A mintegy 140 országban jelen lévő svéd cég kiküldetési politikájában nem játszik szerepet az, hogy az adott város mennyire drága, hiszen ha az egyik leányvállalatnál szükség van a külföldi szakemberre, illetve más országokban szerzett tapasztalataira és szaktudására, akkor áthelyezik oda. Inkább egyéb üzleti szempontok befolyásolják a céget, hogy a világ különböző városaiban működő leányvállalatoknál a vezető pozíciók mekkora részét bízzák helyi szakemberekre és külföldiekre. Mivel a megélhetési költségek országonként eltérők, azokban az államokban, illetve városokban, ahol a társaság jelen van, készíttetett egy fogyasztói kosarat, és a külföldi munkatársak juttatásait ennek függvényében állapítják meg - tette hozzá a kommunikációs igazgató.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.