BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egykulcsos adó jöhet Varsóban is

Egykulcsos adó bevezetését javasolja a hét végi EU-csatlakozási népszavazás váratlanul nagy sikerén felbuzdult lengyel kormányfő. Leszek Miller helyzetét azonban a piacok továbbra sem látják szilárdnak, ezért a zloty gyengül.

Közel 59 százalékos részvétel mellett a lengyelek 77,5 százaléka mondott igent az uniós csatlakozásra a hét végi kétnapos referendumon. Ezt követően Miller módosította az előre hozott választásokkal kapcsolatos korábbi ígéretét, 2004 júniusa helyett 2005 tavaszát jelölve meg annak valószínű időpontjaként. A kisebbségben kormányzó Demokratikus Baloldali Szövetség népszerűsége jelenleg mindöszsze 21 százalékos. Miller azt is bejelentette azonban, hogy a parlamentben bizalmi szavazást kér kormánya ellen, és megpróbál koalíciós partnert találni.

Az ellenzéki liberálisok felé tett első lépésként a miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy Oroszország, Ukrajna és Szlovákia után Lengyelország is egykulcsos adó bevezetésével kísérelhetné meg a gazdasági növekedés fellendítését.

Grzegorz Kolodko pénzügyminiszter lemondásához vezethet a miniszterelnök azon elképzelése, hogy a pénzügypolitikát a gazdasági minisztérium hatáskörébe utalja. Kolodko élesen ellenzi az egykulcsos adó bevezetésének ötletét is, gazdaságilag igazolatlannak és szociálisan méltánytalannak tartva azt. Boguslaw Grabowski, a jegybank monetáris politikai tanácsának tagja szerint Jerzy Hausner gazdasági miniszter gazdaságirányítói szerepének megerősítése a fiskális reform melletti elkötelezettség hiányát mutatná, és az euró átvételének csúszásához vezethetne. Grabowski utalt arra, hogy Hausner nem ért egyet Kolodko költségvetési reformtervével, amely a büdzsé GDP-arányos deficitjét az idei évre várt 4,1-ről jövőre 2,9 százalékra mérsékelné, a növekedés felgyorsulását ígérve egyúttal háromról 4,9 százalékra. Hausner megszorítások helyett inkább növelné a közkiadásokat a hazai kereslet élénkítése érdekében, "fétisnek" nevezve az euró Kolodko által javasolt korai, 2007-es bevezetését - emlékeztet a Bloomberg.

A fiskális reformok ügyének előmozdítása érdekében Aleksander Kwasniewski államfő tegnap több uniópárti politikussal tárgyalt, és megfigyelők szerint az egyeztetések Miller menesztését is eredményezhetik. Korábban az ellenzéki pártok kijelentették, hogy egy baloldali kormányt csak akkor támogatnak, ha ezen múlik az EU-csatlakozás - írja a Reuters.

Varsóban bíznak benne, hogy a csatlakozási referendum sikere javítja majd a befektetői környezetet. Andrzej Szejna gazdasági miniszterhelyettes arra számít, hogy az elkövetkező három év során évi nyolcmilliárd dollárra emelkedhet a külföldi befektetések összege, amely tavaly 6,1 milliárdra esett. Szejna szerint a lengyel gazdaság növekvő versenyképessége ugyan a jó exportteljesítményben is megmutatkozik, de ezen a téren még van mit javítani, hiszen a kivitel Cseh- és Magyarország GDP-jében is nagyobb hányadot képvisel, mint Lengyelországéban.

Egykulcsos adó bevezetését javasolja a hét végi EU-csatlakozási népszavazás váratlanul nagy sikerén felbuzdult lengyel kormányfő. Leszek Miller helyzetét azonban a piacok továbbra sem látják szilárdnak, ezért a zloty gyengül.

VG-összeállítás-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.