Európai Mars-expedíció
A hétfő estére előirányzott starttal megkezdődött az EU első önálló űrexpedíciója. A legénység nélküli Mars Express decemberben áll pályára a vörös bolygó körül, és karácsony napján dobja le Beagle II nevű "kutatóegységét" a felszínre. A brit gyártású, kisméretű és mindössze 45 millió fontba kerülő egység beépített laboratóriuma képes talajminták elemzésére, így a szakértők szerint ideális eszköz lesz a primitív életformák utáni kutatásra.
Az expedíció egészét igen olcsón "megússza" az Európai Űrkutatási Ügynökség (ESA): 300 millió euró szükséges a misszióhoz, ami eltörpül a hasonló programok szokásos költsége mellett. A megtakarítást az tette lehetővé, hogy új, az iparágnak nagyobb önállóságot adó megközelítést alkalmaztak, de sokat számít az is, hogy a drágább Ariane helyett egy orosz Szojuz rakétát vesznek igénybe hordozóeszközként. A Mars Express egyébként nem lesz egyedül: az amerikai NASA két űrszondája már a helyszínen van. Ezek ugyan mozgékonyabbak a Beagle II-nél, ám nem képesek az élet jeleinek kutatására. (Financial Times)


