Fischler "végső" reformajánlata
A közös agrárpolitika (kap) reformjára vonatkozó "végső" ajánlatot tett tegnap a tagállamok asztalára Franz Fischler, az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosa. Ennek értelmében a gabonafélék, az olajos magvak és az állattenyésztő ágazatok esetében csak részleges lenne a támogatások nagyságának elválasztása a termelés mennyiségétől, amit a biztos korábban még teljessé szeretett volna tenni.
Fischler most azt javasolja, hogy a gabonaféléknél és az olajos magvaknál csak a kifizetések 75 százalékát függetlenítsék a termeléstől, az állattenyésztésben pedig 70 százalékát. A fennmaradó 25, illetve 30 százalékot csak úgynevezett súlyossági esetekben köthetnék össze a tagállamok a kibocsátás mennyiségével, mint például a ritkán lakott vagy távoli vidéki területeken - jelenti a Reuters.
Puhította álláspontját a biztos a garantált árak kérdésében is. Eszerint nem ragaszkodik már feltétlenül a minimálisan fenntartandó intervenciós árak ötszázalékos csökkentéséhez a búza esetében, továbbra is szeretné azonban elérni azt a kukoricánál és az árpánál. Francia- és Németország a múlt héten olyan kétoldalú megállapodást kötött, amely szerint mindenféle árcsökkentés ellen küzdeni fognak a gabonaszektorban. A támogatások és a termelés szétválasztását illetően Berlin és Párizs azt javasolta, hogy azt a gabonafélék esetében 60, az élőállat-ágazatban pedig 40 százalékos arányban alkalmazzák (VG, 2003. június 17., 3. o.).
Szakértők szerint Fischler engedményei ellenére a reform sikere továbbra is kétséges. A francia agrártermelők szakmai szövetsége (FNSEA) máris elutasította a felvizezett javaslatokat is, mondván, hogy például a cukorszektorban 2007-től éves alapon tervezett fokozatos támogatáscsökkentés biankó csekk aláírását jelentené. (VG)


