BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Háromszoros túllépés is van

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Smart Hungary programban meghirdetett pályázatokra beérkezett kérelmek 35 százalékkal lépték túl a keretet. Akad kategória, amelyben az igények mértéke csaknem háromszorosa a rendelkezésre álló összegnek. Szakmai körökben attól tartanak, hogy forráshiány miatt alkalmas pályázatokat is elutasítanak.

Az igénylők folytatják a rohamot a Smart Hungary idei tendereinek 4,8 milliárd forintot meghaladó keretére. A kiosztható összeget a gazdasági tárca legfrissebb adatai szerint már 35,3 százalékkal túllépte a pályázók igénye. A négy kategóriából háromban azonban továbbra is be lehet nyújtani a pályázatokat.

A március 1-jei starttól június 13-ig beérkezett 195 igénylés több mint 6,5 milliárd forintra vonatkozott. A listát a logisztikai központok és ipari parkok minőségi szolgáltatásának fejlesztése kategória vezeti 285,9 százalékkal. Ez az adat azonban végleges, hiszen a tender beadási határideje május 15-e volt. (A másik három esetében ez a dátum szeptember 30-a.) Az igényelt 1,429 milliárd forint úgy is soknak számít az 500 millió forintos kerethez képest, ha figyelembe vesszük, hogy a korábbi gyakorlat szerint csupán a kérelmek 60-70 százalékát bírálják el kedvezően.

Töretlen népszerűségnek örvend a versenyképes beruházások támogatására kiírt tender is. A legfrissebb adatok szerint 59-en pályáztak; összigényük 37,5 százalékkal túllépte a felső határt.

A Smart Hungary programon belül a legkevésbé kihasznált a korszerű menedzsmentrendszerek támogatása. A beérkezett 119 pályázat 120 millió forintos igénye a keret 37,5 százalékával egyenlő. A regionális vállalati központok kialakításának 600 milliós keretére három pályázatot nyújtottak be, 300 millió forintos igénnyel. Mivel azonban ezen kategóriák kerete alacsony, esetleges átcsoportosításuk sem sokat segítene a másik kettőn.

Szakmai szervezetek attól tartanak, hogy folytatódik a gyakorlat, azaz forráshiány miatt alkalmas pályázatokat is elutasítanak. Ezzel együtt érdeklődéssel várják az új befektetésösztönző programot, amelynek kidolgozására - a kormány június eleji döntése értelmében - három hetet kapott a gazdasági és a pénzügyminiszter.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.