BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Járulékmentesítés az aszály miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Mentesítette a vízkészletjárulék megfizetése alól az öntözést végző mezőgazdasági termelőket és felgyorsította az engedélyek kiadását a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM). A járulékfizetés szüneteltetését Németh Imre agrárminiszter kezdeményezte a szárazság miatt. A tárca szerint az elmúlt három hónap csapadékszegény időjárása miatt eddig is 25-30 milliárd forint kár keletkezett a mezőgazdaságban, ám az előrejelzések a nyár hátralévő részére rendkívüli aszályt valószínűsítenek. A kár nagysága elérheti a 100 milliárd forintot is. A járulék eltörlése azokra az esetekre vonatkozik, amikor a gazdálkodók a felszíni vízkészletből nyernek vizet az öntözéshez.

A járulék nagysága átlagosan három forint köbméterenként, de a megkérdezett szakértők szerint a vízszolgáltatási díjjal együtt sem haladja meg a teljes öntözési költség tíz százalékát. Az alapöszszeget - az idén ez köbméterenként 2,40 forint - minden évben a költségvetési törvényben rögzítik. A járulékot az érintetteknek negyedévente kell befizetniük.

Érdek-képviseleti felmérések szerint a környezetvédelmi tárca intézkedése mintegy 200 ezer hektár vízjogi engedéllyel rendelkező mezőgazdasági területet érinthet, és 100 millió forintos költségvetési bevételkiesést okozhat. Az öntözésre berendezett terület nagysága eléri a 300 ezer hektárt. A termelők egyébként is keveslik a járulék eltörlését, mivel számításaik szerint a tétel nem képvisel jelentős részarányt az öntözési költségben.

A gazdálkodók további beavatkozásként sürgetik, hogy az FVM nyújtson költségcsökkentő támogatást az öntözéshez. Guba Mihály, a szövetkezeti érdekképviselet gabonatagozatának elnöke szerint köbméterenként 15 forintra lenne szükség, ami növénykultúráktól függően 9-12 ezer forintos hektáronkénti összegnek felelne meg. Hozzátette: a kármentő kiadások jelentős része megtérülne a költségvetésnek, mivel az öntözési dotációban részesített gazdaságokban előreláthatólag nem kellene aszálykárt fizetni. A többlettermés értékesítése után pedig a büdzsé pluszáfabevételekre tenne szert.

Értesüléseink szerint az FVM korábban 10 forintos köbméterenkénti állami támogatást fontolgatott, de ennek meghirdetése bizonytalanná vált. A tárcának alig vannak mozgósítható forrásai, és a kormány takarékossági döntése nyomán több milliárd forintot meg is kell spórolnia kiadásaiból. Az agrárminiszter korábbi nyilatkozatai szerint az FVM-nek az aszálykárok részleges megtérítésére sincsenek forrásai. (HL-NIG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.