Javítani akarják a foglalkoztatási helyzetet
Zalakaroson helyben dolgozik a munkaképes lakosság 44 százaléka, de a városban rendelkezésre álló munkahelyek száma ennél lényegesen nagyobb arányú foglalkoztatottságot is lehetővé tenne. Mindezt elsősorban az gátolja, hogy a jelenleg ingázók jelentős részének nincs olyan képzettsége, amelyet a helyi munkáltatók - főleg vendéglátó egységek - kínálnak. Ráadásul a zalakarosi álláslehetőségek egy része szezonális jellegű foglalkoztatást tesz lehetővé, ami az állandó munkahelyeknél kevésbé vonzó az érintettek számára.
Az önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint a településen 1091 munkaképes korú lakos van, akik közül 825-nek van állása. Zalakaroson mindössze 69 regisztrált munkanélkülit tartanak nyilván. Idegenforgalomból a helyi lakosság 60 százaléka él. A településen nincs ipari üzem, a vendéglátáson kívül a szakiparban van még foglalkoztatás.
A fürdőváros kedvező foglalkoztatási helyzetét mutatja, hogy a környező településekről - többnyire mintegy 20 kilométeres körzetből - 993 munkavállaló jár oda dolgozni.
A településen az elmúlt tíz évben nem változott jelentősen a foglalkoztatás szerkezete, amelyben - a szaporodó beruházásokkal párhuzamosan - egyre inkább az idegenforgalom dominál.
Mivel a település munkaképes lakosságának jelentős része ingázik, az önkormányzat tervei között szerepel, hogy a helyi szakember-utánpótlás érdekében az igényeknek megfelelő szakiskolai képzést indít, elsősorban az idegenforgalom és a vendéglátás területén. A munkaerő helyben tartását célozza egyebek között az önkormányzat azon törekvése is, hogy a fiatalok letelepedését lakásépítési és vásárlási támogatással segíti.


