BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négy százalékkal drágul az M5-ös

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az 5-ös út felújítása miatt az M5-ös autópályára terelt fuvarozók spontán szerveződésbe kezdtek és megbeszélést tartottak - tudta meg lapunk. Négy szakmai szervezet is jelezte a miniszterelnöknek, hogy amennyiben kéréseikre nem kapnak kedvező választ június 23-ig, az érdekérvényesítés egyéb törvényes eszközeit is felhasználják a megoldás kikényszerítésére. Közben július 1-jétől ismét drágul az M5-ös. A sztrádát működtető Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. tájékoztatása szerint egységesen négy százalékkal emelik a díjakat.

A dél-alföldi régióban működő fuvarozók egy csoportja lapzártánk után találkozott Kecskeméten - erősítette meg előzetesen Galambos Lajos, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének társelnöke. Részleteket nem árult el, de emlékeztetett arra, hogy az érdekképviseletek várják a megoldást. Elmondta, hogy a térségben 500-600 vállalkozót, illetve az általuk kiszolgált gazdálkodókat - egyebek között az építő- és az élemiszeriparban - érint a "sztrádakényszer". A drága autópályadíj miatt azonban csak korlátozott mértékben vagy egyáltalán nem tudják az ellátást biztosítani. A 60 kilométeres díjas szakasz elkerüléséhez ugyanis 50-60 kilométeres kerülő utat kellene tenniük, ami százszázalékos többletköltséget jelent. Mindezek alapján a térség fuvarozói tönkremeneteltől, számos gazdálkodószervezet, logisztikai központ pedig ellátási problémáktól tart. Egyebek között a Duna-Tisza közi építőipari alapanyag-, lakossági építőanyag-, valamint élelmiszer-szállításokról van szó.

A közúti közlekedési szolgáltatókat tömörítő meghatározó szakmai szervezetek vezetői - mint arról már beszámoltunk - közös levélben fordultak Medgyessy Péterhez. A tegnap az internetre is felkerült levél szerint alapvető céljuk, hogy az M5-ös autópályára is terjesszék ki a matricás díjfizetési rendszert. Az 5-ös út felújítása, karbantartása és ennek következtében a nehéz haszongépjárművek Európa egyik legdrágább autópályájára kényszerítése a helyzet sürgető megoldását igényli - fogalmaznak. Emiatt kérik a kormányt, soron kívül tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az M5-ös autópálya nem fizető terelőútként használható legyen addig, amíg az 5-ös út felújítása elkészül. Ennek várható időpontja 2003. szeptember 30.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az Alföldi Koncessziós Autópálya Rt. tájékoztatása szerint július 1-jétől egységesen négy százalékkal drágulnak az M5-ös díjai. Így például a személyautóknak (1. kategória) a Budapest-Újhartyán közötti teljes szakaszon 2220 forint helyett 2310 forintot kell fizetni, a nehéz gépjárművek (4. kategória) díja pedig 6880 forintról 7160 forintra nő. Az AKA legutóbb február 1-jétől emelte díjait.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.