BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem tartunk az átmenetkérőkkel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Magyarország nem kíván társulni az Európai Unióhoz ugyancsak jövőre csatlakozó Észtország, Litvánia, Málta és Szlovénia kezdeményezéséhez, hogy 2005-től két évre mentesüljön a polgárai által más tagországokban eszközölt megtakarítások utáni adózási EU-irányelv bevezetésének kötelezettsége alól. Mint Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium szóvivője elmondta, hazánkban már most minden feltétel adott az új európai rendszer érvényesítéséhez, és adott esetben, megkeresésre, jelenleg is működik a tájékoztatási rendszer, "amiből egyetlen, pénzét külföldön tartó magyar állampolgárnak sem származik hátránya, mert nálunk zéró a kamatadó".

Külügyminisztériumi forrásokból ugyanakkor nem zárták ki annak lehetőségét, hogy hazánk esetleg újra fontolóra veszi a kérdést, ha a kérelmezők bármelyike sikerrel jár kezdeményezésével. Ebben az esetben ugyanis rendkívül kedvező befektetési célponttá válna az érintett ország, érvelt a neve elhallgatását kérő szakértő. Rögvest hozzátette azonban: szerinte az a valószínű, hogy az Európai Unió illetékesei a négy ország esetében elhárítják az átmenet megadását; ezt felismerve Málta már kérelme visszavonására hajlik.

Az EU pénzügyminiszterei, idézte fel a négyes kezdeményezésről beszámoló anyagában az EurActiv, még június elején döntöttek a megtakarítások megadóztatásának új rendszeréről, amelyet a tagállamoknak 2005. január 1-jéig életbe kell léptetni. A megállapodás értelmében Ausztria, Belgium és Luxemburg kivételesen lehetőséget kapott arra, hogy maga adóztassa meg a más tagországokból nála elhelyezett betéteket, s a beszedett adón 25:75 arányban osztozzon az illetékességi országgal. Ebben az esetben a fő szabály az, hogy 2005-től 15 százalékos szintről indul az adó és fokozatosan, 2010-re éri el az előírt, 35 százalékos mértéket. Az EU-irányelv értelmében a többi tagállam esetében egyidejűleg fő szabályként az a kötelezettségvállalás érvényes, hogy személyre szólóan tájékoztatást adnak a más tagállamok polgárainak eszközölt kamatkifizetésről annak érdekében, hogy megadóztatásuk ügyében a saját hazájukban a helyi előírásoknak megfelelően tudjanak eljárni a hatóságok. (KoM)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.