BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Privatizációs nyitás a bolgár árampiacon

Bulgária azt tervezi, hogy magánkézbe adja hét áramelosztó társaságát, megnyitja az energiapiacát, és a regionális export kedvéért összeköti elektromos hálózatát a szomszéd országokéval - jelentette ki Milko Kovacsev energiaügyi miniszter. A Bloomberg jelentése szerint a miniszter egy szófiai nemzetközi tanácskozáson kijelentette: "Privatizációs stratégiánk keretében készek vagyunk eladni minden egyes áramszolgáltató vállalatunk részvényeinek 67 százalékát nemzetközi nyilvános pályázattal. A stratégiai befektetőket vesszük célba. Június végére, július elejére várjuk az ajánlatokat, és a privatizációs ügynökség ez év végére fejezi be az eljárást."

A bolgár kormány június 5-én tárgyalta meg a tervezetet, írta a BTA. Jelenleg a hét vállalat három csoportba tömörül. Egy-egy elosztó 1-2 millió fogyasztót lát el évi 5-8 milliárd kilowattóra árammal. Egy vevő legfeljebb egy csoportot vehet meg, s az állam nem tart meg aranyrészvényt. Az árat továbbra is az állami energiaszabályozási bizottság állapítja meg. Az ajánlattevőknek közölniük kell, mennyi áramot adtak el 2002-ben, mekkora tőkével rendelkeznek, és milyen a hitelminősítésük.

A Bloomberg szerint Kovacsev a piac liberalizálását helyezte kilátásba Bulgáriának a regionális árampiacon való fokozottabb részvétele érdekében. A szófiai kormány azt tervezi, hogy a szerbiai hálózattal való kapcsolat megteremtése után 46 százalékról 65-re növeli részesedését a délkelet-európai árampiacon, az áramexport mennyiségét pedig napi 12 millióról 16 millió kilowattórára gyarapítja. Bulgária tavaly öszszesen 6,17 milliárd kilowattórát exportált, 40 százalékkal többet, mint 2000-ben. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.