Recesszióban a német gazdaság?
Németország, Európa vezető gazdasága komoly gondokkal küszködik. Az már eddig is világosan látszott, hogy az országnak az év első három hónapjában - legalábbis az előzetes adatok szerint - nem sikerült növekedést produkálnia 2002 utolsó negyedévéhez képest, sőt a GDP 0,2 százalékkal csökkent ebben az időszakban. A német DIW kutatóintézet tegnap közzétett tanulmánya szerint a változás iránya azonban az idei második negyedévben is visszaesést mutat, a csökkenés mértékét pedig 0,1 százalék körülire várják. A gazdasági teljesítmény két egymást követő három hónapban bekövetkező mérséklődése recessziót jelez.
A mellett, hogy az eurózóna gazdaságának közel egyharmadát adó Németország gyengélkedése a régió egészének teljesítményét visszafogja, hazánk számára különösen jelentős negatívum, hogy a magyar kivitel 37 százalékának felvevőpiacával történik mindez. A német kormány ugyanakkor egyelőre hivatalból bizakodó. Az idén 0,75 százalékban meghatározott növekedési prognózisukat továbbra is tartják, a Bundesbank azonban már változtatott a saját számain: előrejelzésük szerint az idei növekedés nem fogja meghaladni a tavaly mért 0,2 százalékot. Az első hivatalos becslések csak augusztus közepén várhatók.
A gazdaság talpra állását többek között a szűkülő külkereskedelmi többlet sem támogatja, az elmúlt években ugyanis az ország külpiaci teljesítménye a gazdaság egyik alappillérévé vált. Áprilisban a kivitel a megelőző havi 55,7 milliárd euróról 53,8 milliárdra esett vissza, a behozatal csökkenése azonban ennél kisebb mértékű, 1,5 milliárd euró volt. Ez utóbbi abszolút értéke a negyedik hónapban 44,6 milliárd euró lett. Még jelentősebb mértékben zsugorodott a folyó fizetési mérleg többlete áprilisban, ennek értéke egy hónap alatt 6,6-ről 3,1 milliárd euróra változott.
Nincs sok oka az örömre az eurózóna második legnagyobb gazdaságának, Franciaországnak sem. Az ország ipari kibocsátása immáron a második egymást követő hónapban csökkent, legutóbb - áprilisban - 0,8 százalékkal. A márciusi visszaesés 0,3 százalékos volt.


