Röviden
Szlovák stratégiai cégek eladása
Az úgynevezett stratégiai cégek eladásáról döntött a szlovák kormány kedden lapzártánk után véget ért ülésén. Ennek értelmében három áramszolgáltató 50 százalékos tulajdonjogát, az elektromos művek 49 százalékát, illetve hat hőszolgáltató 100 százalékát kívánják értékesíteni. A 49 százalékban már eladott SPP gázipari monopólium további privatizációjával Mikulás Dzurinda kormányfő megfogalmazása szerint nem sietnek. (VG)
Schröder-Chirac alku az agrárreformról
A német kancellár és a francia elnök a főbb elveket illetően megegyezett az EU közös agrárpolitikájának reformjáról - közölte több forrás is a reformról dönteni hivatott luxembourgi szakminiszteri tanácsülés tegnapi kezdetével egy időben. Részletek egyelőre nem ismeretesek, de Gerhard Schröder és Jacques Chirac egyetértett, hogy egyes területeken a mezőgazdasági termelők támogatását függetlenné teszik a termelés nagyságától, s ellenzik a garantált árak bármiféle csökkentését. (Radio France International, Financial Times Deutschland)
Sínen az osztrák nyugdíjreform
Lapzártánk után szavazott az osztrák parlament alsóháza a hónapokon át a viták kereszttüzében álló nyugdíjreformról, de az előzetes bejelentések alapján biztosra lehetett venni, hogy a kormány némileg átalakított javaslatát elfogadják. A koalíció mindkét pártja, az ÖVP és az FPÖ is közölte ugyanis, hogy megszavazza az előterjesztést, s ez elég annak törvényerőre emeléséhez. Ennek értelmében 2017-ig fokozatosan megszüntetik a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét, a maximális nyugdíj összegét pedig csak legalább 45 év szolgálati idő után folyósítják. (APA)


