Csehországnak az EU magabiztos és a dolgok menetét befolyásolni képes tagjává kell válnia - mondta Vladimír Spidla miniszterelnök, miután a hét végi népszavazáson a résztvevők meggyőző többségben támogatták a csatlakozást. Az unióba való belépésről már csak Lett- és Észtországban tartanak - szeptemberben - népszavazást, Ciprus a lakosság ilyen formában való megkérdezése nélkül dönt a taggá válás ügyében.
A csehországi referendum érvényessége nem volt a legalább 50 százalékos részvételhez kötve, a kormány számára ennek ellenére fontos fejlemény, hogy a jogosultak 55,2 százaléka elment szavazni, és a megjelentek 77,33 százaléka igennel voksolt. A részvétel alig három százalékponttal volt alacsonyabb, mint a tavalyi képviselőházi választáson kimutatott arány, a legutóbbi felsőházi referendumok 35 százalékos megjelenési mutatójához képest pedig fölöttébb biztató. A kormányzó koalíció jövője szempontjából az eredmény főleg azért fontos, mert korántsem biztos, hogy jövőre az ország a jelenlegi kabinet vezetésével válik hivatalosan is az EU tagjává. Spidla ugyanis megerősítette, hogy lemond tisztségéről, ha a parlament nem szavazza meg a kormány által kidolgozott - főleg a költségvetési kiadások lefaragását célzó - reformtervét.
Az eddigi népszavazási fordulókat elemezve a Bloomberg arra emlékeztet, hogy az EU-tagság ügye a legkisebb - mindössze 53,6 százalékos - támogatottságot Máltán kapta, a legnagyobbat pedig - 92,5 százalékkal - Szlovákiában. A részvételi arány csak Magyarországon és Szlovákiában volt alacsonyabb, mint most Csehországban. A csehek számára ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a kollektív alkalmazkodás keserves feladataival kell megbirkózniuk, ha a náluk átlagosan fizetett, havi 579 dollárnak megfelelő bérekkel be akarják hozni a németországi, átlagosan 3500 dolláros szintet.
A csehországi népszavazás kapcsán a Financial Times idézi Cyril Svoboda külügyminisztert, aki felrótta a köztársasági elnöknek, hogy a térségben egyedüli államfő volt, aki nem állt ki egyértelműen a taggá válás mellett. Václav Klaus több nyilatkozatában is olyan aggályokat hangoztatott, hogy az EU-ban a nemzeti szuverenitás úgy fog feloldódni, mint kockacukor a kávéban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.