BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szkepticizmus Svédországban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Nehéz nyara lesz Göran Persson svéd miniszterelnöknek, a szeptember 14-én esedékes népszavazásig ugyanis meg kell győznie honfitársai többségét az euró átvételének szükségességéről. A jelenlegi felmérések azt mutatják, hogy jelentős többségben vannak az egységes valutát elutasítók: a megkérdezettek 52 százaléka nemmel voksolna, és mindössze 31 százalék a támogatók aránya. A skandináv országban egyre inkább terjed az eurószkepszis, hiszen egy hónappal ezelőtt még csupán 48:37 arányban vezettek az euró ellenzői, fél évvel ezelőtt pedig az igennel voksolók voltak többségben. Az országon belül egyedül Stockholmban vannak relatív többségben az európártiak, ám az itteni 40:36-os arány sem nevezhető elsöprőnek.

Míg tehát az üzleti elit a kamatok, az árak és a kockázatok várható csökkenése miatt támogatja az egységes valuta átvételét, a saját pénzpolitika elvesztésével érvelő ellentábor a jelek szerint jobban képes mozgósítani a svédeket. Persson azonban egyelőre nem aggódik a referendum elvesztése miatt. Legfrissebb nyilatkozataiban arra utalt, hogy "a választók többsége csak az utolsó pillanatban alakítja ki véleményét ebben a nehéz kérdésben". Mindenesetre nem az igen oldal erősödése felé mutat, hogy Nagy-Britanniában nemrég a referendum elhalasztása mellett döntött a kormány, miután egyelőre nem teljesültek az euró bevezetéséhez kitűzött gazdasági feltételek.

A Handelsblatt által idézett elemzők ugyanakkor arra is emlékeztetnek, hogy a kedvezőtlen hangulatért részben maga a szociáldemokrata kormányfő a felelős. Persson az ország 1995-ös EU-csatlakozása után hosszú ideig kiváró stratégiát követett az euró vonatkozásában, és csak tavaly óta mutat egyértelmű lelkesedést. Óvatosságát indokolja, hogy kabinetje kisebbségben van a parlamentben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.