Vége a "kelta tigris" korszaknak
Az ír gazdaság lendülete a következő években mérséklődik - állítja az OECD tanulmánya, amelynek szerzői szerint a "kelta tigris" időszakának vége, és a jövőben (részben éppen az eddigi gyors növekedésből adódó problémák miatt) a gazdaságpolitikának számos kihívással kell szembenéznie.
A GDP-bővülés ütemének csökkenése nemcsak elkerülhetetlen, de a növekvő gazdasági feszültségek miatt kívánatos is - vélik a szakértők. Az infláció magas, a munkaerő-toborzás egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. A 90-es évek végén bekövetkezett lassulás az információtechnológiai buborék kipukkanásával is összefügg, de tükrözi az ír költségalapú versenyképesség romlását is. Utóbbiért éppen az erős infláció felel, amely a külföldi versenynek nem kitett szektorban bekövetkező, az alacsony termelékenységnövekedést felülmúló bérdinamika következménye. (A fenti, Balassa-Samuelson-hatásként ismert jelenség az összes felzárkózó országban, így Magyarországon is megfigyelhető, hatására az egyensúlyi infláció magasabb, mint a fejlett országokban.) A magasabb infláció miatt az eurózóna közös kamatpolitikája túlságosan expanzívvá vált (alacsony szintre süllyedtek a reálkamatok), ami tovább élezi a helyzetet.
Középtávon az ír gazdaságnak meg kell elégednie a 4-5 százalék közötti GDP-növekedéssel - állítja az OECD. Ilyen körülmények között a gazdaságpolitika kettős kihívása, hogy megfékezze a jövedelemvárakozásokat, és a költségvetési kiadásokat is hozzáigazítsa az alacsonyabb növekedési szinthez. Előbbire azért is szükség van, hogy a versenyképesség ne romoljon tovább, jegyzik meg a szakértők, utóbbival kapcsolatban pedig komoly kihívásnak tartják a "támogató" adórendszer fenntartását. A megoldást a további költségvetési reformokban látja az OECD, amelyben ugyan Írország már jelentős előrehaladást ért el, de a kiadások menedzselése még mindig kívánnivalót hagy maga után.


