Vesztésre áll Európa Amerikával szemben

Az olajárak csökkennek az iraki háború idején elért csúcsszintről, lehetséges forgatókönyvek szerint esetleg tovább süllyednek. A befektetők világszerte magukhoz térnek a Brazília, Enron, iraki háború okozta sokkokból. A kockázati felárak esnek, ami feljebb nyomja a részvényárakat és leszorítja a hoszszú lejáratú kötvények hozamát. A 90-es évek szédületes csúcstechnikai boomja idején felhalmozott többlettőke maradványait sikerült megemészteni. A beruházási ráták alacsony szinten voltak az utóbbi három évben. Ma már csak néhány szektor szenved a túlzott tőkefelhalmozástól. A cégek készek ismét beruházni.

Csupa jó hír, itt azonban sajnos az Európa és Amerika közötti hasonlóságok véget is érnek. A monetáris és fiskális politika teljes tolóerőre állítva működik az USA-ban, míg Európában lefojtott állapotban van. Az USA-ban Alan Greenspan Fed-elnök megtette kötelességét a kamatlábak 2001-2002-es agresszív csökkentésével. Amikor a monetáris politika már többet nem tudott tenni, fiskális műveletekkel belépett a Bush-adminisztráció: az amerikai költségvetés 2000-ben kimutatott - a GDP 1,4 százalékának megfelelő mértékű - többlete 4,6 százalékos ez évi deficitre váltott, ebből a 6 százalékpontnyi változásból 5 pont inkább gazdaságpolitikai váltásra vezethető viszsza, semmint a gazdaság gyengélkedésére. Ez lehet fiskálisan felelőtlen (sőt, a legutóbbi adócsökkentésekkel ténylegesen az is), rövid távon azonban óriási húzóerőt gyakorol a gazdaságra.

Európában ezzel szemben a központi bank sokkal gondosabban járt el. Igaz, új intézményként hitelessé kellett tennie magát, tény azonban, hogy a kamatok lassabban csökkentek. A fiskális politikát Európában szűk keretek közé szorítja a stabilitási és növekedési paktum. Az euróövezet egészére a 2000-ben kimutatott 0,1 százalékos államháztartási többlet a folyó évben 2,4 százalékos deficitté alakult, a változás csaknem egészében a gazdaság gyengélkedésére vezethető vissza, nem pedig a fiskális politika változására. A kormányok a lehetőségeik határán mesterkednek, itt-ott csalnak egy kicsit, az Európai Bizottság pedig megfenyíti őket. Az eredmény a lehetséges forgatókönyvek legjobbjai szerint is el fog maradni attól a - rövid távú - fiskális expanziótól, amire a vén kontinensnek szüksége lenne. Az európai kormányoknak valójában rövid távon növelniük kellene a deficitet, miközben a hosszú távú kilátásokat nyugdíjreformok sorozatával kellene javítaniuk. Ez utóbbival Francia- és Németország is kísérletezik, holott az előbbi megtételére szabadabbnak kellene érezniük magukat.

Amerika és Európa nemcsak eltérő gazdaságpolitikát folytat, hanem a valutáik is divergens irányzatot követnek, mert a világ egy nagyszabású árfolyam-kiigazításon megy keresztül. A dollár gyengül, miközben az euró erőteljesen felértékelődik. A zöldhasú értékvesztésének van egy mély és szomorú iróniája. Az árfolyameséssel az USA a múlt bűneiért fizet, pontosabban azért a hatalmas folyó fizetési mérleghiányért, amelyet a külföldi befektetők már nem akarnak tovább finanszírozni, legalábbis nem az amerikai GDP 4 százalékának megfelelő mértékig. Az igazi irónia az, hogy a dollárkorrekció egyértelműen jó hír Amerika számára, és minden kétséget kizáróan rossz hír Európának. Az USA számára a dollár esése pótlólagos exportösztönzést és keresletélénkítést jelent, ami segíti a fellendülést. Jelentkezik emellett némi inflációs hatás, ami azonban a mai világban inkább jó hír, semmint rossz.

Európa számára az egységes valuta erősödése rosszabb versenyképességet és a gazdaság további zsugorodását jelenti, aminek hatásai korántsem elhanyagolhatók: a legenyhébb becslés szerint is egy 10 százalékos arányú felértékelődés a kereslet és az összkibocsátás 0,6 százalékos csökkenéséhez vezet az euróövezetben. Eddig az egységes valuta felértékelődése eléri a 30 százalékot a két évvel ezelőtti mélyponthoz képest, és jó ok van további erősödés feltételezésére. Jelenleg az euró az egyetlen valuta, amelyhez képest a dollár gyengülhet.

A gazdaság zsugorodásával és az euró felértékelődésével együtt jön az árak csökkenésének veszélye, amivel Európa máris flörtöl. Az egységes valuta felértékelődése jelentheti azt a banánhéjt, amelyen a gazdaság deflációba csúszhat. Amint a tízéves japán hanyatlás mutatja, ha egyszer a defláció és az összehúzódás rátelepszik a gazdaságra, a hagyományos gazdaságpolitikai eszközök nem hatnak tovább. Európa nem akarja ilyen helyzetben találni magát.

A G8 vezetőinek így félig igazuk van. A csökkenő olajárak, az agresszív fiskális és monetáris politika, továbbá a dollár gyengülése közepette nehéz bármit is felfedezni, ami egy erőteljes amerikai fellendülésnek útját állhatná. Ugyanez viszont nem igaz automatikusan Európára. Itt az óvatos monetáris politika, az önmagára kényszerített fiskális korlát és az egységes valuta felértékelődése egy világosan látható veszélyhez vezet: deflációhoz és elhúzódó hanyatláshoz. Ez azonban nem eleve elrendelt nyomvonal: Európában számos alapvető tényezőt helyesen állítottak be, emiatt a hangulat kismértékű változása kiválthatja a fellendülést. Ezzel együtt is elérkezett azonban az ideje a szigorú szükségtervek elkészítésének, aminek sajnos semmi jelét sem látni.



Copyright: Project Syndicate