Otthon Start program: óriási segítség lesz a budapesti embereknek is a 3 százalékos hitel
Budapesten ma az első lakás megvásárlása sokak számára szinte lehetetlen feladat a magas árak, a jelentős önerő és a kiszámíthatatlan kamatok miatt – fogalmazott Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra.

A politikus szerint a kormány
- az airbnb-moratóriummal,
- a diákváros építésével
- és az Otthon Start program elindításával is
a fővárosi lakhatási válság enyhítését célozza.
A kormánypárt fővárosi frakciójának vezetője emlékeztetett, hogy az Otthon Start program fix 3 százalékos kamattal akár 25 évre nyújt hitelt, így a törlesztőrészlet nem drágul.
Mindössze 10 százalék önerő szükséges, és árkorlátot is bevezetnek: legfeljebb másfél millió forint lehet a négyzetméterár, a lakás ára pedig nem haladhatja meg a százmillió forintot. A konstrukció életkori és családi megkötés nélkül igényelhető, Budapesten is teljes körűen elérhető.
A Magyar Nemzet szemléje szerint a Szentkirályi Alexandra közölte, hogy Budapesten különösen fontos, hogy a fix törlesztőrészlet alternatívát kínáljon a magas albérletdíjakkal szemben. Az árkorlát visszafoghatja az új építésű ingatlanok drágulását, ezzel új vevőket hozhat a piacra, ösztönözve a lakásépítéseket és hosszabb távon az albérletárak csökkenését is.
Kiemelte azt is, hogy az Otthon start esélyt ad a fiataloknak és családoknak, hogy ne kelljen elhagyniuk Budapestet, hanem saját otthont teremthessenek ott, ahol élnek és dolgoznak. A program szeptember 1-jétől indul.
Nagy könnyítést vezetett be a kormány az Otthon Start programban
Az Otthon Start program egy szeptemberben induló, fix 3 százalékos kamatozású lakáshitel, amelynek célja a fiatalok első otthonhoz jutásának támogatása. Nincs házasságkötési és gyerekvállalási kötelezettség, valamint más hitelprogrammal, például a CSOK-kal együtt is fel lehet venni. Igényelhető mindenkinek, akinek nincs ingatlana, illetve azok is élhetnek a lehetőséggel, akiknek nincs 50 százalékot meghaladó tulajdonrészük lakóingatlanban.
Egy 10 milliós hitel esetében, az önerő legalább 1,1 millió forint, míg az elvárt legkisebb havi nettó jövedelem 95 ezer forint, ez esetben a törlesztőrészlet jelen állapotban 47 500 forint lenne havonta. Egy 50 millió forintos hitelnél nemcsak a felvett összeg, de a többi feltétel is sokszorozódik: az önerőnek legalább 5,5 millió forintot, a jövedelemnek pedig nettó 474 ezer forintot el kell érnie minden hónapban, amivel a havi törlesztőrészlet 237 ezer forint lesz.


