BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Világszerte 7,3 millió dollármilliomos

Az értékpapír-piaci esések nyomán hét év óta először csökkent tavaly az amerikai és a kanadai milliomosok vagyona; összességében 2,1 százalékkal, 7,4 ezer milliárd dollárra. Az egymillió dollárnál nagyobb befektethető vagyonnal rendelkezők száma az Egyesült Államokban 2,2-ről 1,9 millióra esett - írja a Bloomberg.

A Cap Gemini Ernst & Young és a Merrill Lynch felmérése szerint a világ többi részén a gazdagok kevésbé szorítkoznak kizárólag részvényekre, így őket kevésbé érintették a tőzsdei zavarok; a milliomosok száma 2,1 százalékkal, 7,3 millióra, összvagyonuk pedig 3,6 százalékkal, 27,2 ezer milliárd dollárra - az Egyesült Államok GDP-jének mintegy 2,5-szeresére - nőtt 2001-hez képest. A felmérés hétéves történetében azonban tavaly emelkedett a legkisebb mértékben a milliomosok száma. Az összvagyon 1999-ben még 18, 2000-ben pedig hat százalékkal nőtt; a tanulmány előrejelzése szerint az évi hétszázalékos átlagos növekedési ütem mellett 2007-re eléri a 38 ezer milliárd dollárt. A legalább 50 év óta a leghoszszabb ideig tartó értékpapírpiaci pangás a Forbes magazin által számon tartott 476 milliárdos vagyonából összesen 140 milliárd dollárt vitt el.

Európában a milliomosok száma 3,9 százalékkal, 2,6 millióra, összvagyonuk pedig 4,8 százalékkal, 8,8 ezer milliárd dollárra nőtt tavaly. A dollár gyengülése Európában és az ázsiai-csendes-óceáni térségben is felértékelte a dollárban mért vagyonokat. A legnagyobb növekedés ez utóbbi régióban volt megfigyelhető; 1,8 millió ember összesen 5,7 ezer milliárd dollár felett rendelkezett, szemben a 2001-es 5,1 ezer milliárddal.

A világ milliomosainak 9 ezer milliárd dollárnyi, külföl-dön tartott vagyonának harmadát kezelő svájci bankok számára kulcsfontosságú az újonnan meggazdagodott ügyfelek megszerzése. Előrejelzések szerint a piaci gyengülés nyomán a vagyonkezelői szolgáltatások iránt csökkenő kereslet legalább három egymást követő évben veti majd vissza a bankok bevételeit.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.