Érdekegyeztetés az agráriumban
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Érdekegyeztető Tanács (FVÉT) alakul három hónapon belül - jelentette be Németh Imre, miniszter. A tárca és 21 szakmai, illetve polgári érdekképviselet vezetői tegnap írták alá a dokumentumot, amely intézményes keretet ad a tanács megalakulásához és majdani működéséhez. Az aláírást követően a miniszter emlékeztetett arra, hogy az új kormány egy évvel ezelőtt, július 26-án írt alá megállapodást az Országos Érdekegyeztető Tanács létrehozásáról, amelynek okmányában azt is rögzítették, hogy ágazatonként is megújítják az egyeztetőfórumokat.
Az agrártárca a mezőgazdasági, az élelmiszer-ipari szervezetekkel, valamint a szakszervezetekkel együttesen most aláírt megállapodásban arról is rendelkezik, hogy a tanács munkáját segítő három bizottságot - gazdaságit, foglalkoztatásit, közintézményit - hoznak létre. Az FVÉT megalakulása nem keresztezi a már létező, jelentős Agrárgazdasági Tanács munkáját, mivel ennek továbbra is az ágazati stratégia kérdésekben lesz meghatározó szerepe, szögezte le.
A miniszter kérdésre válaszolva elmondta: az elmúlt időszakban lelassult a sertéshús behozatala, az év első felében a múlt esztendő azonos időszakáéhoz képest 68 százaléknyi volt az import. A kivitel valamelyest nőtt. (FI)


