BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fejlesztési együttműködés

Várhatóan új lendületet vesz Magyarország részvétele a nemzetközi fejlesztési együttműködésben azt követően, hogy az OECD után az Európai Uniónak is tagja lesz - ezt emelte ki Szentiványi Gábor külügyi helyettes államtitkár abból az alkalomból, hogy Kovács László külügyminiszter elnökletével megtartotta alakuló ülését a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Tárcaközi Bizottság. A testület, amelyben az egyes minisztériumok, továbbá az üzleti, az érdek-képviseleti és civil szféra képviselői kaptak helyet, 4 milliárd forintból gazdálkodik az idén, s munkája révén komoly lehetőségeket kínál elsősorban a hazai tanácsadó és mérnöki irodáknak, kutatóintézeteknek.

A fejlett országoknak erkölcsi kötelezettsége segíteni a rászorulókon - hangoztatta a helyettes államtitkár. Elmondta, hogy az EU a GDP 0,33-0,39 százalékát fordítja nemzetközi fejlesztési programokra. A közösség keretében Magyarország éves uniós befizetésének 4,62 százalékát használják fel ilyen célra, s a magyar cégek is részt vehetnek az EU projektjeiben. Hazánk donorstratégiájában regionálisan meghatározó szerepet játszanak a balkáni országok, globálisan az ENSZ, az OECD és az EU célkitűzései, szektorálisan az oktatás, szakképzés, privatizáció, infrastruktúra-fejlesztés, az ágazati és pénzügyi reformok, általában pedig a rendszerváltás tapasztalatai. Minden programnál, projektnél tender kiírására kerül sor, közölte Szentiványi, a lebonyolító hivatalt pedig közbeszerzési pályázaton választják ki, a tervek szerint ősszel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.