Kisbefektetőket csalogat Varsó az állampapírpiacra
Új kötvénytípusok bevezetésével és az értékesítés átszervezésével kívánja élénkíteni az állampapírok iránti érdeklődést a lengyel kormány. A kisbefektetőknek szánt kötvények eladását augusztus 1-jétől az állami takarékbank, a PKO BP veszi át, amelynek fiókhálózata a kabinet reményei szerint hatékonyabban tudja kiszolgálni az ügyfeleket. Az intézkedést magyarázza, hogy az év első felében alig 1,7 milliárd zloty értékben vásároltak államkötvényeket a lengyelek.
Ugyancsak a kisbefektetők megnyerését célozza, hogy a kincstár - az eddigi kettő-öt éves lejáratú papírok mellé - tízéves futamidejű, fix kamatozású konstrukciót is piacra dob. Ennek vonzerejét növeli, hogy a hozam mentesül a tőkenyereség-adó alól, amennyiben nyugdíjszámlán tartják - számol be a Reuters.
Ryszard Michalski pénzügyminiszter-helyettes azt is bejelentette, hogy a jövőben a hazai intézményi befektetők is vásárolhatnak a nemzetközi piacokon kibocsátott lengyel államkötvényekből. A havonta rendezett belföldi állampapír-aukciókon már eddig is a nyugdíjalapok adták a vásárlók zömét. Ezek eszközeik legfeljebb öt százalékát fektethetik külföldi értékpapírokba, ám a külföldi valutában denominált lengyel állampapírokat a törvény nem sorolja ebbe a kategóriába. Így az új rendelkezés lényegesen növelheti a nyugdíjalapok befektetési lehetőségeit.
Az állampapír-vásárlás megkönnyítésével Varsó azokra az évekre kíván felkészülni, amikor az EU-csatlakozás miatt nőni fog a kincstár finanszírozási igénye. Az előirányzatok szerint már jövőre lényegesen emelkedik az újonnan kibocsátott állampapírok volumene, tekintettel az uniós pénzekből megvalósuló fejlesztések társfinanszírozási kötelezettségére.


