Még egy "lex Berlusconi"
Az olasz szenátus elfogadta azt a médiareform-törvényt, amely szentesíti Silvio Berlusconi kormányfő ágazati túlhatalmát. Egyidejűleg a képviselőház megkezdte egy másik törvény vitáját, amely a lényeget tekintve mentesíti a kormányfőt az összeférhetetlenség vádja alól - derül ki a Financial Timesból. E két törvény állt annak a programnak a középpontjában, amellyel Berlusconi 2001-ben megnyerte a parlamenti választásokat, egyben jól érzékeltetik, milyen mértékig kötik le a kormányfő személyes ügyei a kormány figyelmét a hatalomátvétel óta - írja a brit lap római tudósítója.
A médiatörvény szenátusi szavazásának hírére az állami RAI igazgatótanácsának elnöke, Lucia Annunziata kilátásba helyezte lemondását. A testület - mondta a BBC szerint - olyan kényes helyzetbe kerül, melyben aligha tehet bármit is a csökkenő nézettség, a tartalom fölött uralkodó politikai megfontolások, a hirdetési problémák ellen. A törvényt áprilisban a képviselőház olyan kiegészítéssel fogadta el, amely korlátozta volna Berlusconi ellenőrzését egyik tévécsatornája fölött, a kormány azonban törölte a módosítást a szenátus elé terjesztett változatból, s a felsőház így, e nélkül fogadta el a szöveget. A jogszabály most visszakerül a képviselőházhoz, s az valószínűleg az év végéig el is fogadja a kormánynak megfelelő variánst. Értelmében Berlusconi megtarthatja érdekeltségeit mindhárom földi sugárzású kereskedelmi tévécsatornájában, amivel a nézettség 46 százalékát birtokolja. A törvény megengedi a televíziók és a nyomtatott sajtó közti kereszttulajdonlást is, és újraszabályozza a hirdetési piacot: egy kalapba pakol minden elképzelhető reklámlehetőséget a tévétől a moziig, a könyvtől a szóróanyagig, s egy társaság számára maximálisan 20 százalékos részesedést engedélyez 25 milliárd euró erejéig.
Az "összeférhetőségi" törvény értelmében Berlusconinak egyetlen érdekeltségét sem kell eladnia; a kormánytagoknak tájékoztatniuk kell a trösztellenes hatóságot vagyonukról, hivatali idejük alatt is megtarthatják azt, de nem folytathatnak üzleti tevékenységet. Francesco Cossiga volt kereszténydemokrata államfő más politikusokkal egyetemben amerikai minta alapján vagyonkezelési megoldást javasolt.


