Pártviták a költségvetésről
Az elmúlt hónapok viharai után teljes egységbe terelte az SZDSZ ügyvivő testületének (üt)tagjait a jövő évi szja-táblával kapcsolatos koalíciós nézeteltérés. A kisebbik kormánypárt azonban nem csak belső viták - igaz lehet, csak átmeneti - szüneteltetése, háttérbe szorulása révén profitálhat az ügyből: lapunk kérdésére több szabad demokrata politikus is egyetértett azzal, hogy a kialakult, egyébiránt igen komolynak értékelt pártközi nézeteltérés egyben arra is lehetőséget teremt, hogy az SZDSZ hangsúlyosan mutassa meg önálló gazdaságpolitikai elképzeléseit, egyszersmind megszakítva a "belepiroslunk a koalícióba" jelzővel illetett eddigi folyamatot.
A testület ugyanakkor tájékoztatást kapott arról: a Pénzügyminisztériumban már korábban felmerült lehetőség, az adótábla módosítása ellen az SZDSZ illetékes politikusai minden informális és formális koalíciós egyeztetés során tiltakoztak, a miniszterek pedig még a múlt heti kormányülésen is egyértelműen jelezték, pártjuk képviselői nem fognak megszavazni egy ilyen tartalmú kormány-előterjesztést. Bár arról megoszlanak a vélemények, miért kerülhetett sor a múlt a heti bejelentésre mindennek ellenére, azt többen is leszögezték, az MSZP rosszul taktikázik, ha úgy véli, partnere ezúttal is enged majd.
Az üt legutóbbi ülésén egyetértés volt abban a tekintetben is: egyelőre nincs miről érdemben tárgyalni a szocialistákkal, illetve a pénzügyi kormányzattal, hiszen a költségvetésnek még csak a tervezete sem készült el. Így pedig egyszerűen nem is értelmezhető az az MSZP-s javaslat, miszerint a (még nem létező) büdzsében a szabad demokraták keressék meg azon lehetőségeket, melyek a 2002-ben elfogadott, jövőre hatályba léptetni tervezett adótábla okozta mintegy 120 milliárd forintnyi bevételkiesés pótlásához szükségesek. Ugyanakkor - mint arra Kuncze Gábor pártelnök már múlt heti nyilatkozataiban is utalt - többen az ellátórendszerek átalakításának késlekedését, egyes szociális támogatások alanyi jogon, és nem rászorultsági alapon történő folyósítását is azon okok közé sorolják, melyek a minden korábbi elképzelést felülmúlóan rossz államháztartási helyzet kialakulásához vezettek.
Az adókérdés így tulajdonképpen egy önmagán túlmutató vitához vezethet: a május-júniusban kölcsönösen jónak ítélt egyéves kormánybizonyítvány elnagyolt dicséretei után számos részletkérdésben alakulhat ki nézetkülönbség, egymásra mutogatás a két erő között, és kiderülhet, hogy távolról sem olyan elégedettek az eddigi teljesítménnyel. (DG)


