Raffarin kormánya újabb konfliktust vállal
A francia kormány augusztus 1-jétől háromról 2,25 százalékra mérsékli az ország legnépszerűbb megtakarítási formája, a Livret A betétkönyv rögzített kamatlábát. Párizs ebből mintegy 10 milliárd euró felszabadulására számít, amelyet állami lakásépítésre, illetve a kis- és középvállalkozások támogatására kíván fordítani. Elemzők annak irányába tett logikus lépésként értékelték a 46 millió embert érintő döntést, hogy ezzel megszüntetik a piaci és az államilag rögzített kamatlábak közötti eltérést. A szakszervezetek és baloldali politikusok szerint viszont elsősorban a legalacsonyabb jövedelmű családok járnak majd rosszul - írja a Financial Times.
Jean-Pierre Raffarin konzervatív kormánya már tavaly fontolóra vette a Livret A kamatának mérséklését, ám röviddel hatalomra kerülése után nem akarta meghozni a népszerűtlen döntést. Francis Mer pénzügyminiszter az időzítésről most azt mondta, hogy a kabinetben az utóbbi időben tudatosult az infláció enyhülése. Francia médiaértesülések szerint az állam által támasztott méltánytalan versenyre panaszkodó kereskedelmi bankok a kamatláb 1,75 százalékra szállítása mellett lobbiztak. Mer elmondta, hogy a jövő év augusztusától a Livret A kamatlábát automatikusan az infláció és a rövid távú piaci ráták alapján határozzák meg. (VG)


