Rendőrségi cáfolat K&H-ügyben
A Pannonplast-ügy és a K&H Equitisnél feltárt visszásságok között a rendőrség eddigi információi szerint mindössze annyi kapcsolat van, hogy a Pannonplast-részvények felvásárlásában közreműködő Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Rt. is ügyfele volt Kulcsár Attilának, a K&H Equitisnél felfedezett sikkasztások elkövetésével gyanúsított brókernek - közölte Molnár Csaba. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SZBEI) osztályvezetője tegnapi tájékoztatóján hangsúlyozta: a két ügy egymástól függetlenül robbant ki, és az esetleges öszszefüggéseket csak később kezdték el vizsgálni. Az ORFK SZBEI osztályvezetője ezzel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) arra a hétfői közleményére reagált, miszerint az ORFK feljelentésük ellenére megtagadta a nyomozást a K&H Equitis-ügyben. Molnár Csaba elmondta: a PSZÁF a Pannonplast részvényeinek az ÁAK Rt. által történő felvásárlása kapcsán fordult júniusban a rendőrséghez. A K&H Equitis tevékenységére még csak utalás sem történt, s a rendőrség június 30-án azért tagadta meg a nyomozás elrendelését, mert megállapította, hogy az ÁAK Rt. nem szenvedett kárt az ügyletben. Ehhez képest a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. napokkal később, július 3-án tett feljelentést a K&H Equitisnél elkövetett sikkasztás gyanúja miatt Kulcsár Attila ellen.
A múlt héten Bécsben elfogott brókert az osztrák hatóságok továbbra is őrizetben tartják. Vele szemben a Fővárosi Bíróság tegnap a bírói elfogatóparancsot is kiadta, amelynek alapján az Igazságügyi Minisztérium elküldheti a kiadatási kérelmet az osztrák társszervek részére.


