Roham a tenderek pénzeiért
Az igénylők folytatják a rohamot a Smart Hungary idei tendereinek 4,8 milliárd forintot meghaladó keretére. A kiosztható összeget a gazdasági tárca legfrissebb adatai szerint már 62,8 százalékkal túllépte a pályázók igénye. A négy kategóriából egyben már nem is nyújtható be tender, mivel a beadási határidőt május 15-ben szabták meg. A négy pályázatra a március 1-jei starttól július 4-ig beérkezett 195 igény meghaladja a 7,8 milliárd forintot - ez a keret 162,8 százalékának felel meg.
A népszerűségi toplistát a már lezárult "logisztikai központok és ipari parkok minőségi szolgáltatásának fejlesztése" pályázat vezeti: 285,9 százalékos a keret forrásaira benyújtott igény. A 14 pályázatban összesen 1,429 milliárd forintra benyújtott igény még úgy is soknak számít az 500 millió forintos kerethez képest, ha figyelembe vesszük, hogy a korábbi gyakorlat szerint csupán a kérelmek 60-70 százalékát bírálják el kedvezően.
A Smart Hungary másik három tenderére azonban továbbra is várják a pályázatokat, mégpedig az eredeti kiírásnak megfelelően szeptember 30-áig. Közülük töretlen népszerűségnek örvend a versenyképes beruházások támogatására kiírt tender, amelyre - a legfrissebb adatok szerint - 78 pályázatban 5,9 milliárd forint összigényt nyújtottak be, 75,5 százalékkal túllépve a rendelkezésre álló keretet.
A legkevésbé kihasznált pályázat a korszerű menedzsmentrendszerek támogatása. A beérkezett 155 mű 153 millió forintot meghaladó igénye a keret 47,9 százalékával egyenlő.
A regionális vállalati központok kialakításának 600 milliós keretére pedig mindössze három pályázatot nyújtottak be, 300 millió forintos igénnyel. Mivel azonban ezen kategóriák kerete alacsony, esetleges átcsoportosításuk sem sokat segítene a másik kettőn. Ezért szakmai szervezetek attól tartanak, hogy folytatódik a tavalyi gyakorlat, azaz forráshiány miatt alkalmas pályázatokat is elutasítanak.


