A Jukosz-ügy árthat az orosz gazdaságnak
Az orosz állam és a Jukosz olajipari vállalat közötti erőpróba visszavetheti a befektetéseket és a gazdasági növekedést az év második felében az országban - figyelmeztetett a gazdasági miniszter helyettese. Arkagyij Dvorkovics úgy látja, hogy a növekvő kockázatok elrettenthetik a befektetőket, a riadalomban pedig elillanhat a beruházások gerjesztéséhez szükséges "pozitív dinamika".
A kockázatok mértékének érzékeltetésére a Reuters rámutat, hogy a 2002 egészére számított 9,3 milliárd dolláros tőkekiáramlás (más értelmezés szerint tőkemenekítés) után az idei első fél évben 2,6 milliárd dollárnyi magántőke érkezett Oroszországba, amivel a kedvelt befektetési célországgá válás reményét élesztette fel Moszkvában. A tét nagyságát jelzi továbbá, hogy a folyó év egészére előre jelzett 3,5-4,4 százalékos gazdasági növekedés helyett a január-júniusi időszakban 7,2 százalékos, időarányos GDP-növekmény jelentkezett. A kedvező irányzat mögött fellelhető az olaj és más nyersanyagok világpiaci árának emelkedése csakúgy, mint a robusztus belföldi fogyasztói kereslet és az élénk beruházási tevékenység.
A gazdasági miniszterhelyettes figyelmeztetését röviddel megelőzően nyilatkozatot tett a Jukosz vezetőit is tömörítő vállalkozói szervezet elnöke, aki felajánlotta, hogy a vizsgált cégek jelentősen növelnék adóbefizetéseiket, és nagyobb összegekkel járulnának hozzá a Putyin elnök által meghirdetett szegénységellenes kampányhoz. Ezt megfigyelők békejobbként értékelik Moszkvában (VG, 2003. augusztus 1., 2. oldal). (VG)


