BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A tárca keresi a forrásokat

Nyolcvan-száz milliárd forint pluszforrást "keres" a Pénzügyminisztérium a jövő évi büdzsében, a szocialistákkal folytatott eddigi tárgyalások alapján, egyszersmind úgy kalkulálva, hogy jövőre a két alsó szja-kulcs csökkenne egy-egy százalékkal. A koalíciós tárgyalások a héten kezdődhetnek.

A Világgazdaság úgy tudja, a szocialisták felkérésére a PM-ben már egy olyan "megelőlegezett kompromisszum" jegyében folynak a számítások, mely szerint az idei sávhatárok mellett a két alsó kulcsot csökkentenék egy-egy százalékkal.

Azaz 650 ezer forintos jövedelemig a jelenlegi 20 helyett 19, míg 1,35 millió forintig 30 helyett 29 százalék adót kellene fizetni. Ez a verzió - szemben az elfogadott adótábla bevezetésének 112,5 milliárd forintos költségével - mintegy 20 milliárd forintba kerülne. Emlékezetes, hogy korábban felmerült olyan elvi kompromisszumos lehetőség is, mely szerint mindhárom kulcs csökkenne 1-1 százalékkal, ennek 40-50 milliárd forintos költségét azonban a PM vállalhatatlannak tartja.

A pártban amúgy védhetetlen kommunikációs hibának tartják, hogy a pénzügyi tárca a kormánydöntést, illetve a politikai megállapodásokat megelőzően látszólag eldöntött kérdésként hozott nyilvánosságra elképzeléseket. Ilyen volt egyebek között a nyugdíjasok 53. heti járandósága kifizetésének időzítése, vagy a lakáshitelekhez kapcsolódó adókedvezmények ügye. "Fekete pontot kaphat káderlapjára" László Csaba pénzügyminiszter - fogalmazott lapunknak egy vezető szocialista politikus. Azóta az MSZP volt kénytelen - állítják a pártban - a PM bejelentéseit a lakosság felé "nem eszik olyan forrón a kását" alapon, más szociális juttatásokat kedvező üzenetként közvetítve korrigálni.

A személyi jövedelemadóval kapcsolatos koalíciós vita egyébként nem érte váratlanul egyik koalíciós pártot sem. Az már több mint egy hónappal ezelőtt, az első előzetes egyeztetéseken kiderült, hogy a kérdésben nincs konszenzus. A PM-ben és az MSZP-ben egyaránt úgy látják, a többször módo-

sított, ám immáron végleges tervnek mondott jövő évi 3,8 százalékos költségvetési hiány mellett képtelenség a törvényben foglalt adócsökkentés végrehajtása.

Lapunk úgy tudja, az esetleges minimális szja-csökkentést is beleértve, összesen 80-100 milliárd forintos pluszforrást "keresnek" a Pénzügyminisztériumban. Ennek további tételei: az idén plusz egy-, jövőre plusz kétheti nyugdíjak fedezete, ami mintegy 35 milliárd forintot feltételez; valamint a lakáshitelek adókedvezményének egy még meg nem határozott körben való fenntartása, amely 20-30 milliárd forintot jelentene. Ezek a számok már a PM és a szocialisták között folytatott egyeztetések eredményeként "keringenek" az MSZP-ben.

Az egyeztetésekben eddig semmilyen módon nem vett részt az SZDSZ: a liberális párt elnöke és a koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár ráadásul a múlt héten egyaránt szabadságon volt. Részben ennek tudják be a szabad demokraták egyes politikusai által kommunikációs hibának minősített "kiszólásokat": míg a központi, az ügyvivő testület egésze által egyhangúlag támogatott stratégia szerint az SZDSZ nem keres forrásokat, és evidenciaként kezeli a tavaly elfogadott 2004-es adótábla bevezetését, addig több politikusa már a tv-üzembentartási díjak, illetve egyes szociális juttatások átalakításával "talált vagy 40 milliárd forintot". Persze más kérdés, hogy ezek közül a javaslatok közül egy sem elfogadható a szocialisták számára.

A héten megkezdődhetnek az első koalíciós egyeztetések, bár a megbeszélés időpontja nagyban függ attól is, milyen "állapotú" büdzsétervezet áll majd rendelkezésre. A kérdés súlyánál fogva mindkét oldalon biztosra veszik, hogy a szakértői szint mellett sor kerül a pártelnökök akár a miniszterelnökkel együtt folytatott tanácskozására is. (DG-TE)

A Pénzügyminisztérium kompromisszumként mégis csökkentené az alsó adókulcsokat

Nyolcvan-száz milliárd forint pluszforrást "keres" a Pénzügyminisztérium a jövő évi büdzsében, a szocialistákkal folytatott eddigi tárgyalások alapján, egyszersmind úgy kalkulálva, hogy jövőre a két alsó szja-kulcs csökkenne egy-egy százalékkal. A koalíciós tárgyalások a héten kezdődhetnek. Munkatársainktól

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.