"Kötelességünk", hogy ajánlást tegyünk le Németország szankcionálását illetően a miniszteri tanács asztalára, ha úgy látjuk, hogy a hiány átlépi a 3 százalékot - figyelmeztetett Solbes a Financial Times Deutschland számára adott interjúban. A monetáris biztos szerint akár már az idén novemberben megfogalmazhatja Brüsszel ezt a javaslatot, ha a jövő évi német költségvetésre vonatkozó előrejelzései ezt indokolják. Solbes egyúttal annak a véleményének is hangot adott, hogy nem várható semmiféle változás a paktumban, noha néhány nappal korábban egy másik bizottsági tag, Anna Diamantopoulou felvetette ennek lehetőségét.
A német deficit már tavaly is meghaladta a küszöbértéket, s valószínűleg így lesz az idén is. Ha viszont háromszor egymás után megsérti egy tagország a stabilitási paktumot, akkor az uniós szabályok szerint a tagállamok feltételeket és utasításokat szabhatnak meg annak költségvetési politikájával szemben. Ezek be nem tartása pedig súlyos pénzbüntetést von maga után. Ezzel egy időben Edmund Stoiber, az ellenzéki bajor CSU vezetője kizárta a szövetségi kormány támogatását a legutóbbi kancellári reformcsomag ügyében (VG, 2003. augusztus 14., 2. oldal).
Elemzők szerint ez komolyan veszélybe sodorja a munkanélküli ellátórendszer megújítására, az adók csökkentésére és az önkormányzatok finanszírozásának átalakítására összpontosító reformok elfogadását, mivel azokat az ellenzéki többségű parlamenti felsőháznak is meg kellene szavaznia.
A rövid távú kilátások mindazonáltal lassú javulást valószínűsítenek német földön: a ZEW kutatóintézet által ma ismertetendő beruházói bizalmi index 21 közgazdász véleményét tükröző konszenzus szerint 46,9 pontra emelkedik az előző hónapban regisztrált 41,9-ről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.