BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Igy látja a piac 2.

Két hónap alatt már meg is szoktuk, hogy a forint nem 240-245 között van bebetonozva, hanem fel-alá szánkázik egy a korábbinál mintegy 8 százalékkal gyengébb, majd 10 forintos sávban. A júniusi események első reakciójaként mindenki azon spekulált, mi, miért és hogyan történt, illetve, hogy ki(k) felelős(ek) a forintgyengülésért, valamint a teljes magyar gazdaságpolitikába vetett hazai és nemzetközi bizalom összeomlásáért.

Mint említettem, a júniusi, legjobb indulattal is tökéletesen átgondolatlannak nevezhető intézkedések gazdaságpolitikába vetett bizalmat rombolták le. Nemcsak a kormány gazdaságpolitikájába, nemcsak a monetáris politikába, hanem a teljes gazdaságpolitikába vetett bizalom tűnt el. Úgy tűnik, a közvélemény-kutatási eredmények mentén optimalizáló kormány félszívvel hajt végre minimális megszorítást, és egyik szemét az árfolyamon tartva csak akkor hajlandó nagyobb szabású intézkedésekre, ha a forint megközelíti a lélektaninak tekinthető 270-es euróárfolyamot. Az árfolyamért első helyen "felelős" piac viszont a kormányt figyeli, és azt lesi, mit tesz azért, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya, valamint a deficites FDI-egyenleg keltette masszív, az éves GDP mintegy 5 százalékára rúgó forintkínálat ellentételeként megfelelő kamatindukált tőke áramoljon a kötvénypiacra, és stabilizálja a törékeny devizát.

Az árfolyam-stabilitás ilyen formán bizalmi, hitelességi kérdés, és nem is lehet más akkor, amikor az a mostani helyzetben elsősorban könnyen jön, könnyen megy típusú portfólióbefektetésektől függ, amiből eleve a devizatartalékaink kétharmadának megfelelő mennyiség már itt van az országban. Bizalmat, hitelességet legjobb országon belül teremteni, de természetesen lehet importálni is. Van ennek szervezett formája: például az IMF, de ennek tekinthető az ERM-II-es tagság is. De nem kellene addig téblábolni, hogy erre a hitelességimportra legyen szükség. Argentína, Törökország és más országok példája arra utal, hogy ilyen importált bizalom mellett kevés lesz a 9,5 százalékos kamatszint.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.