Innovációösztönzés - hogyan?

Az innovációk jelentős része jobban emeli a társadalmi hasznosságot, mint a privát profitot. Más szóval az innováció okozta jólétnövekedés egy része az azt megvalósító intézmény bevételeiben nem számszerűsíthető (ez egyfajta extern hatás). Ezért ha a vállalatok kizárólag a saját hasznuk alapján mérlegelnék, hogy menynyi k+f beruházást valósítanak meg, ezek a társadalmilag optimálisnál alacsonyabb szinten valósulnának meg.

A másik externália a kitudódási hatás, ami azt jelenti, hogy más versenytársak potyautasként is élvezhetik az újítás hasznát. Ez a kockázat tovább csökkenti a piacon megvalósuló innovációt.

Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni, hogy a fentiek miatt szükséges központi beavatkozásnak feltétlenül piackonformnak kell lennie, azaz az államnak nem szabad a versenyt torzítania. Mindenfajta olyan protekcionista magatartás, ami kedvezményez bizonyos vállalatokat, ágazatokat, k+f és innovációs tevékenységeket, csak ártalmas lehet. Meglátásom szerint nagyon téves az a gazdaságpolitika, amely költségvetési támogatással, redisztribúcióval próbálja a k+f beruházásokat emelni. Káros, ha az állam aktív szerepet vállal a piacon, és eközben módosítja a termelési tényezők allokációját. Az állam ugyanis a piacnál jóval kevésbé tudja felmérni és elemezni a piaci igényeket, megbecsülni a beruházás kockázatait, allokálni az erőforrásokat stb., ugyanis jóval kevesebb információval rendelkezik.





>> Hogyan valósul meg

az innováció?



Az innovációhoz elsősorban két dolog szükséges: egyrészről megfelelő tudásanyag, másrészről megfelelő kreativitás, ami végül a megoldást fogja generálni. Utóbbit általában az ember született képességeire szokták visszavezetni, erre a gazdaságpolitika nem tud hatást gyakorolni.

Az Európai Bizottság vállalkozásügyi főigazgatósága egy friss tanulmányában Luis Navarro részletesen vesézi ki azonban a meglévő tudásanyag és információ hatékony áramlásának formáit, és a szerző arra a következtetésre jut, hogy pontosan ez az a terület, ahol a gazdaságpolitikának fontos szerepe van.

Navarro szerint a tudásnak két fajtája van: "íratlan" és "rögzített" tudás. A rögzített (írott) tudás könnyen és gyorsan képes áramolni az internet, telekommunikáció stb. gyors fejlődésének következtében, ellentétben az íratlan (néma, passzív) tudással. Utóbbi csak társadalmi kapcsolatok révén terjed, melyek lehetnek akár piaci, akár baráti, akár kulturális kapcsolatok. Navarro feltételezése szerint az innovációhoz legfőképpen íratlan tudásra van szükség, mivel az innováció nem személyhez kötött, hanem embercsoportok állandó kölcsönhatásainak eredményeként jön létre.

Az újítás azonban sosem a tudományból, az íróasztal mögül származik, hanem a piacról, a vállalatoktól. A piaci résztvevők ugyanis azok, akik először szembesülnek a problémával. Az innováció eredete tehát mindig a mikroszint, azaz maga a piac.

Mindezzel természetesen Navarro nem állítja azt, hogy az elméleti kutatóintézeteknek és a kormányzati szerveknek nincsen szerepe az innovációban, éppen ellenkezőleg. Miután ugyanis a probléma körvonalazódott, és az első megoldási javaslatok mikroszinten megszülettek, belép a folyamatba az említett két intézményi kör is. Az elméleti kutatók először "leellenőrzik" a megoldási javaslatokat. Véleményt formálnak arról, hogy a tudomány állása (elmélet és korábbi tapasztalatok) alátámasztja-e az adott javaslatot, illetve hogy célszerű-e az adott megoldási javaslatra pénzt költeni, azaz beruházni. Az is elképzelhető, hogy többszöri visszacsatolások útján végül a kutatóintézetekből fog eredni a végső, leginkább elfogadott módszer.

Ezután lép be a folyamatba a kormányzati szint. A kormányzatnak kell ugyanis megteremteni ezután azt a jogi és intézményes környezetet, amelyben a megoldási javaslat képes megvalósulni. A vállalatok, a kutatóintézetek és a kormányhivatalok közt tehát nagyon szoros kapcsolattartásra van szükség. Ezen kapcsolatrendszerek kiépítésében, illetve a kiépülés lehetőségének biztosításában az államnak döntő szerepet kell vállalnia.





>> Hogyan ösztönözhet

az állam?



A gazdaságpolitika fő feladata tehát egy olyan gazdasági, kulturális, társadalmi szerkezet létrehozása és működtetése, ahol a személyes, közvetlen emberi kapcsolatok különböző típusai nagyon kiterjedten, intenzíven és földrajzilag koncentráltan jelen vannak. Egyszóval tehát az állam kínálati oldalról ösztönözheti az innovációt a piac torzítása nélkül.

Az államnak ezenkívül ösztönöznie kell a versenytárs vállalatok együttműködését is, ugyanis ennek hiányában - az említett kitudódási hatástól való félelem miatt - kevesebb k+f beruházás valósulna meg. Együttműködés esetén a kockázatokat, költségeket a vállalatok megoszthatják, és az ismeret korai kitudódásának veszélye is elhárul.

(Érdekes, hogy míg a termelés és értékesítés területén az állam szerepe a versenytárs vállalatok "kooperációjának" megakadályozása, a k+f tevékenység területén az államnak érdemes ezen kooperációkat ösztönöznie.)

A fent leírt íratlan tudást terjesztő kapcsolatrendszerek minőségét javíthatják ezenkívül a tanácsadó cégek, kockázatitőke-befektetési alapok és a transzna-cionális vállalatok kiterjedt hálózatai is. A fejlett nemzetgazdaságokban ezek a leginkább hatékony transzmissziós csatornái az íratlan tudásnak, ezért a kormányzat felelőssége, hogy ezen csatornák kiépülését elősegítse. Ezért is fontos, hogy a kormányzat olyan jogi szabályozást és intézményes kereteket hozzon létre, mely a tanácsadó cégek, a kockázati tőkealapok és a transznacionális vállalatok hazai letelepedését ösztönzi. A cikk elején ismertetett "kitudódási kockázatot" az államnak szintén csökkentenie kell megfelelő jogi védettség biztosításával. Már pusztán a szabadalmak szigorú jogi védettsége erősen ösztönzi az innovációt és a k+f beruházásokat.





>> A rendszer minősége Magyarországon



Az oktatás és a humántőke színvonala pozitívan korrelál az innováció minőségével és mennyiségével, de az innovációra a döntőbb, jelentősebb hatást maga a rendszer, a transzmissziós mechanizmusok gyakorolják. A táblázat segítségével következtethetünk, hogy hazánkban az "információs-innovációs hálózatok" mennyire működnek hatékonyan nemzetközi összehasonlításban.

Amennyiben elfogadjuk azt a kiinduló alapfeltevést, hogy az innovációhoz megfelelő minőségű humántőke, megfelelő mértékű k+f beruházás és megfelelő színvonalú innovációs-transzmissziós csatornák szükségesek, akkor úgy tudunk az utóbbiról következtetéseket levonni, ha összehasonlítjuk az első két tényező nemzetközi adatait és a megvalósult innovációs folyamatokra utaló statisztikai mutatókat. Jól látható, hogy a triád közül az EU mondható a legkevésbé innovatívnak, hiszen szabadalmainak száma népességarányosan négyszer alacsonyabb, mint az USA-é és több mint háromszor alacsonyabb, mint Japáné. Még akkor is az EU van a három térség közül az utolsó helyen, ha a saját szabadalmi hivatalának adatait tekintjük összehasonlítási alapnak. A táblázatból az is kitűnik, hazánk lemaradása hatalmas a kiadott szabadalmak tekintetében (a két előbbi hazai mutató 44-szer, illetve 9-szer alacsonyabb, mint az amerikai). Távolról sincs azonban ilyen mértékű lemaradása Magyarországnak a k+f beruházások tekintetében (2,5-3,5-szeres), míg az oktatási és humántőke-beruházások területén a lemaradás minimális.

Ezen adatok bizonyítják, hogy Magyarországon az innovációs kapcsolatrendszerek nagyon alacsony szinten funkcionálnak. Látható, hogy a megvalósult újítások és találmányok számában történő hatalmas lemaradásunkat nem indokolja sem az oktatásba, sem a kutatás-fejlesztésbe beruházott tőke mértéke. Más szóval, a kutatás-fejlesztésbe és oktatásba beruházott tőke hozadéka Magyarországon többszörösen alulmúlja a fejlett ipari országok ugyanezen mutatóját. Az innovációs kapcsolatrendszerek fogyatékossága többek között azzal magyarázható, hogy Magyarországon nem épült ki aktív kapcsolatrendszer a vállalatok, a kutatóintézetek és a kormányzati intézmények között, a kockázati tőkealapok jelenléte a magyar gazdaságban és részesedése a beruházásokban marginális, a tanácsadó cégeknek nincsenek hazánkban hagyományai, és a vállalatok k+f projektekben való kooperációi szintén alacsony mértéket ütnek meg. A kormányzatnak komoly felelőssége van abban, hogy ezeket a lemaradásokat hazánk ledolgozza, ugyanis fejlettségi színvonalunk felzárkózása enélkül nem valósítható meg.