BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Dán, svéd eurókilátások

Dániában nő, Svédországban csökken a közös valutához való csatlakozás híveinek száma. A PLS Ramboell közvélemény-kutatónak a Jyllands-Posten című lapban hétfőn közölt felmérése szerint a dánok 54 százaléka helyesli, 36 százaléka ellenzi az euró átvételét; tavaly augusztusban az arány 52:40 volt. Svédországban, ahol szeptember 14-én tartanak a kérdésről népszavazást, a Gallup legutóbbi felmérése azt mutatja, hogy kilencről 12 százalékra növekedett az euróellenzők részarányának előnye. Most 45 százalék utasítja el az eurócsatlakozást, 33 százalék helyesli és 22 százalék bizonytalan; egy hete még 45:36:20 volt az eredmény. (Reuters)



Mérséklődik a norvég EU-fória

Három hónap alatt 48-ról 41 százalékra csökkent Norvégiában azok aránya, akik "most" megszavaznák az ország csatlakozását az EU-hoz; igaz, az elutasítók 33 százalékkal mindenképpen kisebbségben vannak. A Dagbladetben közölt felmérés azt valószínűsíti, hogy a jelenség hátterében az eurózóna és a norvég kamatszintek közötti közeledés áll. Norvégia 1972-ben és 1994-ben népszavazáson vetette el az EU-csatlakozást. (Reuters)



Skandináv erősítés Észtországnak

A szeptember 14-i észt EU-csatlakozási népszavazás kampányhajrájában a kormány külföldi "nagyágyúkat" is bevet: ma kezdődik a balti köztársaságban Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő látogatása, s a közeli napokban oda várják Tarja Halonen finn elnököt és Göran Persson svéd miniszterelnököt is. Felmérések szerint az észtek kis többséggel, de készek megszavazni a csatlakozást. (EUobserver)



Borkereskedelem Kanadával

Az Európai Bizottság jóváhagyta a közösség és Kanada szándéknyilatkozatát arról, hogy kölcsönösen kedvezőbb körülményeket teremtenek a borok és egyéb szeszes italok egymás közötti kereskedelmének harmonikus fejlődéséhez. A nyilatkozat szerint kölcsönösen elismerik egymás borászati eljárásait és termékspecifikációit; az esetlegesen tervezett változtatásoknak meg kell felelniük a fogyasztóvédelmi és minőségi szabvány- előírásoknak. Védelmet biztosítanak egymás területén a borok és italok földrajzi jelöléseinek is. (Rapid)



A pápa a kereszténység elismertetéséért

II. János Pál pápa felszólította a politikai vezetőket és a honpolgárokat, hogy az unió újabb bővülésének küszöbén mérjék fel a folyamat spirituális dimenzióit, "ne csak a pénzre és a határokra gondoljanak". Zarándokok előtt kifejtette, hogy Európa értékválságot él át, és azonosságát a kereszténységben gyökerező szellemi erőre újra rátalálva erősítheti meg. A katolikus egyház szeretné, ha az EU leendő alkotmányos szerződése szó szerint is hivatkoznék a kereszténységre. (ANSA/EUobserver)



Elejét vennék az euró hamisításának

Az Európai Parlament képviselői szerint sürgősen intézkedni kellene az euró bankjegyek hamisításának megakadályozása érdekében. Christa Randzi-Plath, az EP befolyásos gazdasági és pénzügyi bizottságának elnöke azt tervezi, hogy a kérdést felveti az Európai Központi Bank elnökének, amikor az legközelebb, szeptember 10-én a bizottság vendége lesz. A hamisítás ellen az összes európai intézménynek összehangoltan kell fellépnie, az EP ellenőrizhetné a folyamatot - mondta az EP-képviselő. (Reuters)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.