A fővárosi székhelyű szervezetek az idén az első fél évben 385 milliárd forintot fordítottak beruházásokra. Ez az ország összes beruházási ráfordításainak 40 százalékát tette ki - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A pénzből építésre 43, gépekre, berendezésekre, fejlesztésekre 56 százalékot költöttek. A legtöbbet - a teljes összeg 27 százalékát - a szállítás, raktározás, posta, távközlés beruházásaira fordították. Az előző év első feléhez képest a közigazgatás, a védelem és a társadalombiztosítás területére kisebb hányad jutott.
Budapesten június 30-án a regisztrált gazdasági szervezetek száma 366 ezer volt, amelynek 95 százaléka vállalkozás, a többi költségvetési szerv, valamint nonprofit, illetve mrp-szervezet. Az előzetes adatok szerint a vállalkozások 70 százaléka működik ténylegesen, ezen belül a 154 ezer társas vállalkozás 85 százaléka működő, a 86 ezer egyéni vállalkozásnál azonban lényegesen alacsonyabb, mindössze 53 százalékos az arány.
A január 1-jei nyitóállományhoz képest a működő vállalkozások száma Budapesten 4,3-del nőtt, az országos 5 százalékos átlagnál kisebb mértékben. A növekedés oka a tíz dolgozónál kevesebbet foglalkoztató vállalkozások számának gyarapodása. A fővárosi cégek 96 százaléka tíz fő alatti. Június végén 1669 olyan vállalkozásnak volt budapesti székhelye, ahol a foglalkoztatottak száma meghaladta a 49 főt, s ezen belül 291 cég működött 250 vagy több munkavállalóval. A legtöbb vállalkozás - 42 százalék - az ingatlanügyletek, a gazdasági szolgáltatás területén tevékenykedik, ezt követi 20 százalékkal a kereskedelem és a javítás.
Az egyéni vállalkozások közül a legjobban a vállalkozásukat mellékfoglalkozásban végzők aránya gyarapodott, de nőtt a nyugdíjasként dolgozók száma is. Az egyéni vállalkozók mintegy fele, 44 ezer főfoglalkozású. A társas vállalkozásokhoz hasonlóan a legtöbben - 39 százalék - az ingatlanügyletek és a gazdasági szolgáltatások területén tevékenykednek; ezt követi 20 százalékkal a kereskedelemben és a javítások területén dolgozók aránya. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.