BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szankciók jöhetnek az USA ellen

Szemlátomást elkerülhetetlenné válik az amerikai exporttal szembeni EU-szankciók bevetése. Az Egyesült Államok kongresszusa ugyanis késlekedik a multinacionális nagyvállalatainak folyósított exportszubvenciók eltörlésével.

Az exportszubvenciók rendszerét a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) több eljárási és fellebbezési forduló során is a nemzetközi kereskedelem rendjébe ütközőnek minősítette. Mint a Financial Times emlékeztet, az FSC (Foreign Sales Corporations) rövidítés néven ismert rendezéssel Washington évi 4 milliárd dollárnak megfelelő összegű adó-viszszatérítést juttat az ottani nagy exportőröknek.

A WTO előtti egyezkedés lehetőségeinek kimerülése után Brüsszel ez év végéig adott haladékot Washingtonnak a rendelkezés eltörlésére. Az ügyben a szenátus már hozott egy módosító határozatot, erre válaszolva a képviselőház a tervek szerint ma hagy jóvá egy tervezetet, amely azonban jelentősen eltér a felsőházban elfogadottól, ráadásul a meglévő kedvezményeket másokkal helyettesítené.

A kongresszus munkarendje alapján azonban kevés az esély arra, hogy a november végén kezdődő téli törvényhozási szünet előtt le lehessen bonyolítani egy egyeztető eljárást. Az EU által végső határidőnek megszabott decembervég közeledte miatt a brüsszeli bizottság a jövő héten várhatóan a tagállamok elé terjeszti a javaslatát a szankciók alkalmazásáról. Az egyik mérlegelt lehetőség szerint januárra még egy utolsó esélyt adnának Washingtonnak az exportszubvencióval felérő adó-visszatérítés rendszerének felszámolására. Ennél szigorúbb eljárásként azonban azt is fontolóra veszik, hogy először mérsékelt szankciókat alkalmaznának, amelyeket később szigorúbb büntetőintézkedésekkel váltasának fel, így az amerikai késlekedésnek már jövő év elejétől mérve pénzbeni következményei lennének.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.